Több mint kilencven embert találtak a román határrendészek egy Magyarországra tartó kamionban

Csaknem száz, Magyarországra illegálisan bejutni próbáló embert tartóztatott fel kedden a román határrendészet a Nagylak-Csanádpalota határátkelőnél, akik egy török - ponyvás - teherautó rakterében elrejtőzve akartak a bejutni a schengeni övezetbe.Az Ylmaz R. török állampolgár által vezetett, a fuvarlevél szerint Törökországból Norvégiába autóalkatrészeket szállító jármű kedd reggel fél hétkor jelentkezett a határon. A határrendészeknek feltűnt, hogy a ponyvát rögzítő kötelet elvágták, majd ragasztószalaggal rögzítették egymáshoz az elvágott végeket. A jármű átvizsgálásánál a raktérből 91 iraki és szíriai állampolgár - 44 férfi, 18 nő és 29 kiskorú - került elő, többségüket korábban menedékkérőként vették nyilvántartásba Romániában.

A gépkocsivezető azt állította, nem tudott arról, hogy emberek rejtőztek el a raktérben, útja során több parkolóban is megállt. A román hatóságok a raktérben talált emberek ellen tiltott határátlépési kísérlet miatt, a sofőr ellen pedig bűnsegédlet gyanújával kezdeményeztek bűnvádi eljárást. A Bihar megyei határrendészet szóvivője múlt héten arról tájékoztatta a román Agerpres hírügynökséget, hogy idén az első öt hónapban csaknem háromszor több embert fogtak el a román-magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán, mint a tavalyi év azonos időszakában. Idén május végéig 716, míg tavaly az első öt hónapban 240 határsértőt tartóztattak fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com