Több mint öt hete nem látott szintre emelkedett az új fertőzöttek száma Kínában

Több mint öt hete nem látott szintre emelkedett az új fertőzöttek napi száma Kínában, ahol szigorú korlátozásokkal és óvintézkedésekkel igyekeznek kivédeni a koronavírus-járvány második hullámának kialakulását.A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfői közlése szerint az ország szárazföldi részén vasárnap 108 újabb pácienst diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19-betegséggel. Közülük 98-an külföldön fertőződtek meg, és ez után utaztak be Kínába. A betegség tüneteit mutató fertőzöttek napi adata ezzel a legmagasabb volt március 6-a óta, amikor 143 új esetet regisztráltak. Vasárnap további 61 panaszmentes vírushordozót azonosítottak.

    
Peking a külföldről behurcolt nagyszámú eset visszaszorítására március 28-ától átmenetileg megtiltotta a külföldiek belépését az országba, jóllehet a beérkező fertőzöttek jelentős része a tiltást megelőzően is kínai állampolgár volt. Néhány nappal később a külföldi diplomatákat is arra kérték, hogy május 15-e előtt ne utazzanak vissza Kínába.
    

Április 9-én pedig bejelentették: lezárják az Oroszországgal közös határátkelőket, mivel az elmúlt időszakban egyre több új koronavírussal fertőzött ember lépett be az orosz határon keresztül. Az orosz határ közelében fekvő, északkelet-kínai Szujfenho várost a múlt héten vesztegzár alá helyezték. A 70 ezres lakosú városban szombatig mintegy 300 fertőzöttet azonosítottak, akik közül mintegy 200-nál kialakult a Covid-19 betegség, míg a többieknél nem jelentkeztek tünetek.
   

A városban egy ideiglenes kórház felépítését is megkezdték, a fertőzöttek elkülönítésére szolgáló kórházak ugyanis már megteltek. A vasárnap azonosított 10 belföldi fertőzéses eset közül hetet jelentettek a Szujfenhónak is helyet adó Hejlungcsiang tartományból. Kína szárazföldi részén az összes Covid-19-cel diagnosztizált beteg száma a hivatalos adatok szerint vasárnap éjfélig elérte a 82 160-at, közülük 3341-en haltak meg, 77 663 páciens gyógyult meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com