Több mint ötezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben

Több mint ötezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben, amely hétfőn indult a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból, és szerdán érkezik meg Srebrenicába, ahol másnap a huszonnégy évvel ezelőtti mészárlásról emlékeznek meg - közölte a Klix.ba boszniai hírportál.Az idén már 14. alkalommal szervezték meg a békemenetet.

A világ minden tájáról érkezett résztvevők 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban mennek végig azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől.

    
A srebrenicai mészárlás évfordulóján, csütörtökön megemlékezést tartanak a Srebrenicától északra fekvő Potocari faluban kialakított emlékhelyen. Ennek keretében 33 újonnan azonosított áldozatot temetnek el, és ezzel 6643-ra nő az oda temetett áldozatok száma. A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több háborús bűnös perben népirtásnak minősítette, a srebrenicait a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.
    

Az áldozatok felkutatása máig folyik, újabb és újabb tömegsírokat fedeznek fel, és a maradványokból DNS-vizsgálattal azonosítják a halottakat. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni. Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta része, a Bosznia-hercegovinai Föderáció gyásznappá nyilvánította július 11-ét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com