Több mint ötszázan maradtak lakás nélkül egy Varsó melletti lakótelepen kitört tűzvész miatt

Több mint ötszázan maradtak lakás nélkül a Varsó tőszomszédságában lévő Zabki település egyik lakótelepén pusztító tűzvész miatt - közölte pénteki sajtóértekezletén Mariusz Frankowski mazóviai vajda.A tűz csütörtök este tört ki az egyik négyemeletes társasház tetőterében, majd egy másik épületre is átterjedt. Három lakó és három tűzoltó könnyebben megsérült, de mindenkit sikerült kimenekíteni. Az anyagi kár 211 lakás több mint ötszáz lakóját érinti - mondta Frankowski. Hozzátette: az épületek feltehetőleg nem lesznek többé lakhatók.

Wojciech Kruczek, az országos tűzoltóság főparancsnoka közölte, hogy a lángok felemésztették az épületek egész tetőszerkezetét, így a tetőtéri lakásokat is, az alsóbb szintű lakások pedig megrongálódtak a tűz és az oltáshoz használt víz miatt.

Andrzej Domanski pénzügyminiszter a TVN24 hírtévében bejelentette, hogy az állami segélyalapból támogatják a károsultakat. Ezzel párhuzamosan a helyi lakosok egymást is segítik. Donald Tusk kormányfő péntek délre "sürgős egyeztetésre" hívta Tomasz Siemoniak belügyminisztert és az illetékes szervek képviselőit.

A lengyel fővárosban ezen a héten több tűzeset is történt: kedden az egyik metróállomáson, ami miatt teljesen leállt az egyik metróvonal, és a forgalom csak csütörtökön állt helyre teljesen, szerda este pedig leégett egy transzformátor Varsóban.

Tavaly májusban Varsóban majdnem teljesen leégett a Marywilska utcai vásárcsarnok. Ugyanazon a napon a főváros más helyein is nagyobb tűzeseteket jelentettek. A lengyel hatóságok megállapítása szerint a vásárcsarnok felgyújtása hátterében az orosz titkosszolgálatok álltak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com