Több mint százezren vonultak fel a moszkvai Vörös téren

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Több mint  130 ezren vonultak fel a munka ünnepe alkalmából a moszkvai Vörös téren kedden Oroszország Független Szakszervezetinek Föderációja és a kormányzó Egységes Oroszország Párt szervezésében.A felvonulók plakátjaikon egyebek mellett tiltakoztak a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése ellen, valamint követelték az Oroszországban megtermelt profit helyben való befektetését és a frissen végzett szakemberek foglalkoztatásának biztosítását.

        
Az egyébként rendezetten lezajlott demonstráción, amelyen részt vett Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester is, a hatóságok előállítottak kéttucatnyi "pszichoaktivistát", akik szándékaik szerint mentális problémákra és a pszichiátriai intézetek állapotára igyekeztek felhívni a figyelmet. Transzparenseiket a rendőrök elkobozták.
   

Később elengedték őket.

A mintegy 20 millió embert tömörítő legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke, Mihail Smakov közölte, hogy Oroszország-szerte 735 településen mintegy 3 millióan vesznek részt ezen a napon 378 felvonuláson és 499 nagygyűlésen. A jelentősebb politikai pártok, így a kommunisták, a liberális demokraták és az Igazságos Oroszország tagjai szintén majálisokat szerveztek. Az Oroszország Munkakonföderációja elnevezésű szakszervezeti tömörülés Szentpétervárra hirdette meg központi rendezvényét.
    

Oroszország "északi fővárosában" egyébként kedden, egy nappal a moszkvai megmozdulás után több ezres tiltakozó megmozdulást tartottak Digitális ellenállás elnevezéssel a Telegram üzenetküldő szolgáltató blokkolását célzó hatósági kísérlet ellen. A szentpétervári megmozduláson a rendőrség előállított 10 tüntetőt, akik brit, uniós, izraeli és ukrán zászlókat vittek.
    

Kemerovóban a 60 halálos áldozatot követelő március 25-i plázatűz miatt kedden nem tartanak ünnepségeket. A tragédiát követő 40 napos gyászidőszak elteltével csütörtökön Kirill pátriárka áldásával Oroszország összes ortodox templomában megemlékező istentiszteletek fognak tartani. Novoszibirszkben mintegy 3 ezer részvevővel "monstrációt" rendeztek meg.


A 2004 óta az adminisztratív akadályok ellenére is minden évben megrendezett, abszurd karneválba hajló alternatív ifjúsági menet idei fő jelszava az "Északabbra Koreától" volt. A transzparensek egy része a Telegram üzenetközvetítő szolgáltató megkísérelt oroszországi blokkolását figurázta ki. A "monstráció" hagyománya a TASZSZ szerint az elmúlt években tucatnyi orosz városban - köztük Moszkvában és Szentpéterváron - valamint Ukrajnában, Észtországban és Csehországban is gyökeret vert.
       

Az orosz munkatörvénykönyv értelmében május 1. a tavasz és a munka ünnepe, munkaszüneti nap. A május 1-től a győzelem napjáig, május 9-ig tartó ünnepi időszakban a moszkvai tömegközlekedés védelmében rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint a fokozott ellenőrzéshez a közlekedési vállalatok 11 ezer rendészét, valamint a rendőrség és a nemzeti gárda 5 ezer tagját mozgósították. Oroszország egész területén fokozott készültségbe helyezték a rendkívüli helyzetek minisztériuma (katasztrófavédelem) egységeit.
        

Oroszországban egyébként kedden lépett hatályba az a törvény, amelynek értelmében a hivatalos létminimum szintjére, 11 163 rubelre (46 ezer forintra) emelkedik a minimálbér.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com