Több száz házba tört be a víz Kijev környékén

Több száz lakóházba tört be, kertekben, utcákon áll a víz az ukrán főváros, Kijev környékén lévő falvakban - írta pénteki helyszíni beszámolójában a Szevodnya című napilap.


Az ukrán újságnak a Kijevvel szomszédos, a fővárostól észak-nyugatra lévő Obuhivi körzetben lakók beszámoltak arról, hogy kertjeik valóságos tóvá, az utcák folyókká változtak, több száz lakóházba tört be a víz az elmúlt napok tavaszi áradásai miatt, napokon át húsz centiméteres víz állt lakásaikban.

A kertekben és a közterületeken továbbra is hömpölyög a víz, van olyan terület, ahol derékig ér.
A körzetben lévő Pidhirci falu lakói például elmondták, hogy húsz éve nem volt ekkora árvíz a településen. A főként háztáji mezőgazdasággal foglalkozó helyi lakosok elpanaszolták, hogy a burgonyát teljesen elvitte az áradás, de nem lesz termésük eperből, málnából és ribizliből sem. A baromfik a fák tetején vagy a kerítésen gubbasztanak az elárasztott udvarokban.
A helyi vezetés szerint a települést a vele szomszédos, Kijev északi részén lévő kerület miatt önti el a víz. A fővárosiak ugyanis kétméteres gátat emeltek a Dnyeper folyónál, hogy saját területüket védjék, így az áradás a fővárost környező településeket sújtja.
A helyiek útlezárásos tiltakozást fontolgatnak, ha hamarosan nem kapnak segítséget az illetékes állami szervektől.
A hidrometeorológiai szolgálat csütörtöki előrejelzése szerint a fővárost keresztül szelő Dnyeper folyó, és a hozzá tartozó víztározók szintje az elkövetkező napokban még tovább emelkedik, és fennáll a veszélye annak, hogy helyenként kiléphet a medréből.
Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat pénteki közlése alapján Ukrajnában országosan továbbra is 98 települést sújtanak a hóolvadás, az esőzések és a talajvíz feltörése miatti áradások. A legtöbb árvíz sújtotta település - összesen 57 - Kijev környékén, a többi nyugat-ukrajnai megyékben, azaz Vinnicjában, Zsitomirban, Volinban, Lvivben és Rivnében van.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com