Tokióban bemutatták az Oszakai Világkiállítás magyar pavilonját

Bemutatták Tokióban az Oszakai Világkiállítás magyar pavilját; a 2025. április 13. és október 13. között mintegy 161 ország és 9 nemzetközi szervezet részvételével rendezendő világkiállításra a szervezők több mint 28 millió látogatót várnak, elsősorban a Japán mellett Dél-Koreát és Kínát is magába foglaló kelet-ázsiai régióból - közölte az Expo 2025 Magyarország Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.A közleményben kiemelték, az Oszakai Világkiállítás egyben a világ legnagyobb turisztikai küldőpiaca, ezért a sikeres magyar részvétel jelentős mértékben növelheti az innen érkező beutazóforgalmat. A magyar jelenlét a turizmus mellett az üzleti kapcsolatokban, befektetésekben is jelentős erősödést hozhat. Magyarország ugyanis Japán egyik legfontosabb gazdasági partnere Közép-Európában, míg tavaly a kelet-ázsiai régióból érkezett a legtöbb befektetés Magyarországra.

Magyarország célja, hogy minél több vendéget fogadhasson a világkiállítást követően a kelet-ázsiai régióból is, az üzleti együttműködések ösztönzésével egyetemben.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján tavaly mintegy 309 ezer vendég érkezett Magyarországra ebből a régióból, akik közel 905 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon.

Ezzel Kínából négyszeres, Dél-Koreából több mint háromszoros, Japánból pedig több mint duplája volt a vendégforgalom 2022-höz képest. Az utazók számának gyorsütemű bővülése elsősorban annak köszönhető, hogy Budapestnek immár a régióban rekordszámú, 7 kínai nagyvárossal van közvetlen légiösszeköttetése. Összesen pedig heti 21 járat közlekedik Magyarország és Kína között - fejtették ki a közleményben.

Aulner-Bálint Anna, Magyarország tokiói nagykövete a közlemény szerint az eseményt megnyitva kiemelte, a jövő évi magyar jelenlétnek különös jelentőséget ad az is, hogy a világkiállítás időszakában Oszakában magyar diplomáciai képviselet is nyílik, ami várhatóan tovább mélyíti majd a két ország közötti, régóta fennálló kétoldalú kapcsolatokat is.

Az ázsiai vállalatok meghatározó szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, így a világkiállítás eredményesen segítheti a hazai kkv-k nemzetközi piacra lépését, a magyar tulajdonú vállalatok két- és többoldalú gazdasági kapcsolatainak erősítését. Japán felé dinamikusan nő a magyar export, az elmúlt évben ez a szám már az 1 milliárd dollárt is túllépte, azért dolgoznak, hogy ez a szám tovább nőjön – tette hozzá a nagykövet.

Kristó Ákos, az EXPO 2025 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetője a tokiói sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Oszakai Világkiállításon való megjelenés egyedülálló lehetőséget kínál Magyarország számára. Japán kiemelt gazdasági partnere Magyarországnak, hiszen a régió csak ezen országából több mint 180 vállalat van jelen itthon, az általuk befektetett tőkeállomány 3,2 milliárd euróra becsülhető, az általuk foglalkoztatott munkavállalók száma megközelítőleg 32 000 fő.

A magyar pavilon épületét olyan szemmel alakították ki, hogy a gazdaság és országimázs fejlesztésének feladatait ellássa. A többszintes épületben a gazdaságfejlesztési területnek egy külön emeletet szánnak több mint 100 négyzetméteren. Az épület további fontos funkciója a magyar gasztronómia bemutatása, így a pavilon első szintjén helyet kapott bisztróban klasszikus magyar fogásokat kóstolhatnak a vendégek, a mellette kialakított borbárban pedig a hazai borvidékek termékei lesznek kaphatók.

A kiállítói tér utolsó pontján egy látogatói boltot alakítottak ki, ahol ajándéktárgyakat, magyar kézműves termékeket vásárolhatnak a pavilon vendégei. Az említett a funkciók a magyar termékek bemutatását és népszerűsítését szolgálják, így egyben piacfejlesztési céllal is bírnak – emelte ki Kristó Ákos.

A magyar pavilon fő attrakciója az immerzív színházi tér, amely a természet és Magyarország közelségének élményét teremti meg. Egy élő, népzenei produkció várja majd itt a látogatókat 184 napon át. Cél ugyanakkor, hogy a magyar pavilon már formavilágával felkeltse a világkiállítás közönségének figyelmét. A japán és magyar népi építészetben egyaránt fellelhető természetes építőanyagok és építési módok inspirálták az építészeti koncepciót - írják a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com