Tömeges madárpusztulás Kanadában - videó

Winnipeg egy részét rejtélyes körülmények között halott fekete madarak lepték el.


cs3Az északon élő csirögefélék megmagyarázhatatlan körülmények között hulltak alá az égből, és a fákról is. A kísértetiesen Hitchcock írásához hasonló történetről számoltak be a környéken lakók, akik azt állították, hogy a környéken, és a házak tetején lévő madarak rendkívül furcsán viselkedtek. A szakértők is értetlenül állnak egyelőre az eset előtt, csupán a látottakra hagyatkoznak, és megpróbálják a tudományt segítségül hívni.

"Talán, nem is tudom, olyan ezer madár volt a környező fákon, és amikor felnéztem az egyik pont lezuhant, éppen elém. Késő délelőtt már nem csak egy-két madár zuhant a földre, hanem tömegével kezdtek el potyogni és belepni az utcákat”- nyilatkozta egy winnipegi hölgy.

„A férjem azt mondta, olyan, mint egy Hitchcock film. Őrület. Teljesen meg voltak zavarodva, azt sem tudták hol vannak. Sosem láttam még, hogy madarak így viselkednek. Szó szerint hullottak a fákról és a földön haldokoltak" – mondta egy helyi boltos Susan Tiganagis.

csa

A történtekre való tekintettel az állategészségügyi hatóság emberei elmentek a helyszínre, és a halott madarakat összegyűjtötték. A még élő, de lábra állni nem tudó madarakat is összeszedték. A tetemekből mintát vettek, majd elemzésre küldték.

A rejtélyes madárpusztulást kizárólag Winnipeg North End környékén észlelték. Az események nagyon hasonlítanak egy korábban zajlódó tömeges madárpusztuláshoz, ami 2011-ben történt, de akkor nem csak egyes régiókban volt ez megfigyelhető, hanem a világ összes táján!

Galéria
cs1
cs2
hm


A történtekért a nagy okosok az emberiséget hibáztatták, mint ha az embereknek érdeke lenne a madarakat kiirtani. Vajon így vagyunk ezzel mindnyájan?


(ma.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com