Tömegverekedés tört ki egy boszniai befogadóközpontban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Tömegverekedés tört ki szerdán a bosznia-hercegovinai Velika Kladusa befogadóközpontjában, a rendőrség legalább húsz illegális bevándorlót vett őrizetbe a többórás rendzavarást követően - közölte értesülését a helyi sajtó.A verekedésben legalább száz migráns vett részt, a befogadóközpont dolgozói nem tudták megfékezni őket, ezért értesítették a rendőrséget, ám az illegális bevándorlók a hatósági személyekre is rátámadtak, kövekkel és palackokkal dobálták meg, illetve vascsövekkel ütötték őket. A zavargásokban három rendőr megsebesült.

   
A hatóságok a rend helyreállítását követően is a helyszínen maradtak - közölte Ale Siljdedic rendőrségi szóvivő, majd hozzátette: az elfogottak közül legalább hatot azonnal deportálnak.A boszniai belbiztonsági hatóságok szerint tavaly mintegy 25 ezer ember érkezett Bosznia-Hercegovinába Ázsiából és Észak-Afrikából Szerbián és Montenegrón keresztül, idén pedig mintegy hétezren léptek a balkáni országba. Közülük mintegy 3500 embert helyeztek el átmeneti befogadó központokban, de sokan a szabad ég alatt élnek és éjszakáznak.
    

A legtöbb illegális bevándorló és menekült Bihacban és Velika Kadusában van, de a hatóságok szerint a sok menekült túlfeszíti a két város befogadóképességének határát. Velika Kladusában a múlt hét végén tűz ütött ki, ezért a központ egyik szárnya használhatatlanná vált, így a migránsok még szűkebb körülmények között kénytelenek meghúzni magukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com