Török kormányfő: Ankara "nem retten vissza jogainak használatától"

Ankara "nem retten vissza kétoldalú megállapodásokból származó jogainak használatától", mivel az észak-iraki kurdok szeptember 25-re tervezett függetlenségi népszavazása Törökország számára nemzetbiztonsági ügy - jelentette ki Binali Yildirim török kormányfő pénteken Ankarában újságíróknak nyilatkozva.A politikus ugyanakkor nem tisztázta, hogy mely egyezményekre, valamint mely jogokra céloz pontosan. Yildirim egyúttal figyelmeztetett: a kurd referendumnak nincs nemzetközi támogatottsága, ráadásul a lépés még maga Irak és a szomszédos Irán szerint is beláthatatlan következményekkel járna. A török miniszterelnök rámutatott, hogy például a 2014 után kurd fennhatóság alá került Kirkuk környékének eredeti lakossága 70 százalékban türkmén.

    
Még nem túl késő, hogy Erbíl elálljon a népszavazás megtartásától és "feladja ezt a kalandot" - fogalmazott. Yildirim jelezte: a török parlament szombati rendkívüli ülésén egy évvel meghosszabbíthatja a déli határokon túl felmerülő fenyegetések elleni beavatkozás jogát. A határozat szeptember 30-tól lépne hatályba és az intézkedés értelmében Törökország akár katonákat is küldhet Irakba.
    

Az észak-iraki kurd népszavazás miatt péntek délután ülésezik a török nemzetbiztonsági tanács, továbbá a kabinet. Recep Tayyip Erdogan török államfő a napokban jelezte: Ankara "nem hétköznapi" szankciókat készül kivetni az észak-iraki kurd régióra. Ankara erős kereskedelmi kapcsolatokat ápol az autonóm térség kormányával. Erbíl naponta több száz ezer hordó olajat szállít Törökországba.
    

A korábbi jó viszony ellenére kedden török harckocsik vonultak fel Irak északi határán. A török hadsereg közlése alapján hadgyakorlatról van szó, amely jövő keddig tart majd, vagyis a kurd referendumot követő napon ér véget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com