Török külügyminiszter: Ankara nem kapott beismerő nyilatkozatot Rijádtól a szaúdi újságíró eltűnésének körülményeiről

Törökország nem kapott beismerő nyilatkozatot Szaúd-Arábiától a Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi eltűnésének körülményeivel kapcsolatban - mondta Mevlüt Cavusoglu kedden Ankarában egy sajtótájékoztatón.A török külügyminiszter azután beszélt erről, hogy a CNN hírtelevízió hétfőn - meg nem nevezett forrásaira hivatkozva - közölte: Rijád az újságíró meggyilkolásának beismerésére készül, és várhatóan azzal a magyarázattal áll elő, hogy Hasogdzsit kihallgatták Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, és az újságíró a rosszul sikerült kihallgatás közben, kihallgatóinak szándékai ellenére halt meg.

    
Cavusoglu beszédében rámutott: a külképviselet, ahová Hasogdzsi a házasságkötéshez szükséges papírjait ment intézni a külképviseletre, nem helye a vallatásnak, arra ott vannak az illetékes hatóságok. A török külügyminiszter egyúttal jelezte, hogy az ügyészség kihallgatásra beidézhet egyeseket a szaúdi főkonzulátusról. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha bármelyik szaúdi diplomata haza akar térni országába, megteheti, a török hatóságok nem korlátozzák.
   

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden az ügyben érintett szaúd-arábiai diplomaták mentességének felfüggesztését követelte. "A nemzetközi jog szerint az államilag végrehajtott emberrablás és a gyilkosság is nagyon súlyos bűntény, és nem lenne szabad a diplomáciai mentességet használni a történtek és a felelősök felderítését célzó nyomozás akadályozására" - írta közleményében a főbiztos.
        

Cavusoglu kedden azt is leszögezte: Törökország meg akarja tudni, hogy mi történt Hasogdzsival. Fel kell tárni az esetet úgy, hogy "senki fejében ne maradjon kérdőjel" - fogalmazott. Az NTV török hírtelevízió a nap folyamán korábban arról számolt be, hogy a napokban létrehozott szaúdi-török nyomozócsoport hétfő éjszakai vizsgálata során a főkonzulátus épületében bizonyítékértékű anyagminták is előkerültek, így kedden ismét átvizsgálják a külképviseletet.
    

Ezzel kapcsolatban Cavusoglu elmondta: a hatóságok átkutatják nemcsak a főkonzulátust, de a főkonzul rezidenciáját, továbbá a külképviselethez tartozó gégkocsikat is. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök felkérésére hétfőn Rijádba utazott, hogy tanácskozzék a 82 éves szaúdi uralkodóval és fiával, Mohamed bin Szalmán koronaherceggel, a szaúdi politika tényleges irányítójával. Pompeo várhatóan szerdán Ankarába utazik át, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval is egyeztessen az ügyben.
    

Hasogdzsinak két héttel ezelőtt veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi főkonzulátust Isztambulban. A török hatóságok szerint a férfit a külképviseleten meggyilkolták. Rijád tagadja ezt, azt állítja, hogy az újságíró épségben elhagyta az épületet, és utána tűnt el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com