Török külügyminiszter: nem kielégítőek a szíriai határvédelmi alakulat létrehozását tagadó amerikai nyilatkozatok

Ankara számára nem kielégítőek azok az amerikai nyilatkozatok, amelyek tagadják egy 30 ezer fős új, észak-szíriai határvédelmi alakulat létrehozását a kurdokkal közösen - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön a CNN Türk török hírtelevíziónak adott interjújában.Az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai koalíció vasárnap jelentette be: a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű lázadószövetséggel közösen egy 30 ezer fős új határvédelmi alakulat kialakításán dolgozik. Ugyanakkor az SDF-ben meghatározó szerepet játszó kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milíciát Ankara terrorszervezetnek tekinti, és attól tart, hogy az YPG megerősödése felélénkíti a Törökországban élő többmilliós kurd kisebbség szeparatista törekvéseit.

    
Amerikai sajtóértesülések szerint Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a kaliforniai Stanford Egyetemen tartott szerdai beszéde után, a Washingtonba tartó repülőgépen újságíróknak úgy nyilatkozott: néhányan helytelenül fogalmaztak, és Ankara teljesen félreértette a helyzetet.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az Egyesült Államok nem hoz létre határvédelmi alakulatot, hanem az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől megtisztított területek helyi erőit részesíti további kiképzésben - szögezte le Tillerson. Az amerikai diplomácia vezetője egyúttal hozzátette: Washington érti Törökország aggodalmait.
    

Cavusoglu nem sokkal korábban személyesen is találkozott Tillersonnal az észak-koreai válságot tárgyaló vancouveri külügyminiszteri találkozón. A török külügyminiszter a CNN Türknek csütörtökön elmondta: az amerikai nyilatkozat nem kielégítő. Ankara emiatt nem halasztja el az északnyugat-szíriai Afrín térségében tervezett katonai beavatkozást. Az Egyesült Államok iránt Törökország továbbra is bizalmatlan - fejtette ki Cavusoglu.
    

Majd hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak be kell tartania ígéretét, és össze kell gyűjtenie az YPG-nek jutatott fegyvereit. Az YPG-nek nyújtott amerikai támogatás lényegében Szíriai területi egységét veszélyezteti - vélte. A török külügyi tárca vezetője szintén kiemelte, hogy az afríni hadművelet nem a szíriai kurdokra, hanem az YPG-re irányul majd. Az YPG nem képviseli a helyi kurd közösséget - nyomatékosította.
    

Rámutatott: az esetleges török légicsapások miatt Ankarának egyeztetni kell Moszkvával, mivel kis létszámban, de orosz megfigyelők is vannak Afrín térségben. Csütörtökön Hulusi Akar török vezérkari főnök és Hakan Fidan, a török hírszerzés vezetője Moszkvába utazott, hogy Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnökkel értekezzenek egyebek között a szíriai helyzet legújabb fejleményeiről.
    

Binali Yildirim török kormányfő csütörtökön Ankarában a tartományi rendőrfőnökök találkozóján arról beszélt, hogy az utóbbi napok amerikai nyilatkozatai ellentmondanak egymásnak és zavartságot tükröznek. Mint fogalmazott: Washingtonnak "el kell oszlatnia a zavart a térség jövőjét illetően", valamint a béke és Törökország mellett kell állást foglalnia.
    

Törökország szerint Afrín az YPG számára a Földközi-tengerre nyíló kaput jelenti. Az északnyugat-szíriai kerületet és a Földközi-tengert a dél-törökországi Hatay tartomány választja el egymástól, amely kelet-nyugati irányban helyenként csak 30 kilométer széles. Az YPG 2012-ben szerezte meg Afrínt a szíriai kormányerők visszavonulásával. Az NTV információi alapján a területen korábban 200 ezren éltek, de a menekültek által ez a szám mára 500 ezerre nőtt. A lakosság mintegy felét arabok, a fennmaradó hányadot főként kurdok, kisebbrészt pedig türkmének teszik ki. Az YPG nagyjából 10 ezer milicistája állomásozik Afrínban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com