Török lap: Erdogan szerint a csalás gyanúja a helyhatósági választás isztambuli eredményének megsemmisítéséhez vezethet

A csalás gyanúja a helyhatósági választás isztambuli eredményének megsemmisítéséhez vezethet - írta a legnagyobb török kormányközeli napilap, a Sabah szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaira hivatkozva.Az államfő, aki hétfői moszkvai útjáról visszatérőben a repülőgépen tartózkodó újságíróknak nyilatkozott, elmondta: a legutóbbi jogi szabályozás értelmében a szavazatszámláló bizottságok elnökeinek közalkalmazottaknak kell lenniük. Márpedig Isztambulban előfordult, hogy önkormányzati dolgozó vagy akár munkás volt a szavazatszámláló bizottság elnöke, néhány helyen pedig még katona is szerepelt a bizottsági tagok között.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha a haderő civil alkalmazottjáról is van szó, akkor sem lehet bizottsági elnök - hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy ez az utóbbi napokban kimutatott szabálytalanságokat illetően felveti a csalás gyanúját.

    
Erdogan ugyanakkor kiemelte: a választás eredményével kapcsolatos végső döntést a Legfőbb Választási Tanács (YSK) hozza meg. Isztambulban Recep Tayyip Erdogan pártjának, a Törökországot kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) a jelöltje, Binali Yildirim mintegy 25 ezer szavazattal maradt el a legfőbb ellenzéki indulótól. Ekrem Imamoglu, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje a voksok 48,80, míg Yildirim a 48,55 százalékát kapta meg a március 31-ei választáson.
   

A múlt hét elején az AKP szembetűnő szabálytalanságokra hivatkozva fellebbezést nyújtott be az isztambuli eredmény ellen, majd az utóbbi napokban az érvénytelen szavazatok egy részét már újra feldolgozták. Ezt követően a párt bejelentette, hogy ismét kérelmezi az YSK-nál, hogy Isztambul minden kerületében számolják újra a szavazatokat, mivel az első összeszámlálás során történt szabálytalanságok és a visszaélések szervezettek voltak, nem csupán hibákról van szó. Erdogan hétfőn, még moszkvai útja előtt kijelentette: az isztambuli szavazáson "szervezett bűncselekmények" történtek.
    

Az YSK keddre virradóra elutasította a kormánypárt újbóli kérését. A testület mindazonáltal Büyükcekmece kerület voksainak újraszámlálásáról még nem döntött. Ali Ihsan Yavuz, az AKP elnökhelyettese kedden bejelentette, hogy a helyhatósági választás megismétlését kezdeményezik Isztambulban. Yavuz úgy fogalmazott: a nagyvárosban olyan mértékű szabálytalanságok és visszaélések történtek, amelyek egyértelműen befolyásolták a voksolás kimenetelét.
    

A nem hivatalos végeredmény szerint az AKP az ankarai főpolgármesteri széket is elvesztette, de kevésbé szoros versenyben kapott ki a CHP-tól, mint Isztambulban. Mindkét várost közel másfél évtizeden át vezette az AKP, Isztambulban Erdogan is volt főpolgármester. A helyhatósági választás eredményét a közvélekedés fokozott jelentőségűnek tartja, miután ez volt az első megmérettetés a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd az elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com