Török miniszter: Ankara teljesítette az uniós vízumliberalizációs akcióterv előírásait

Törökország teljesítette az uniós vízumliberalizációs akcióterv előírásait, a felek közti megállapodásban foglaltak tisztességtelen elhalasztása ezért elfogadhatatlan - jelentette ki Volkan Bozkir európai ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Strasbourgban.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető leszögezte, országa nem fogja módosítani a terrorizmus elleni harccal foglalkozó törvényét. Mint mondta, korábban nem volt róla szó, hogy Brüsszel a jogszabály megváltoztatásához kötné a vízummentesség megadását.

00

"Szeretnénk, ha folytatódna a folyamat, elfogadhatatlan lenne Törökország számára, ha tisztességtelenül elhalasztanák (a vízumliberalizációt)" - közölte Bozkir, aki az előző napon Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével tárgyalt Strasbourgban.

A miniszter hangsúlyozta, a török hatóságok Recep Tayyip Erdogan elnök utasításainak megfelelően fognak eljárni. Az államfő a múlt héten kijelentette, nem fogják megváltoztatni az unió által vitatott törvényt, ami pedig az uniós vízumkényszer eltörlésének egyik feltétele. Hozzátette: "sajnálom, de akkor külön utakon járunk, mi a mienkén, az EU is a sajátján".

Erdogan korábban arra figyelmeztette az Európai Uniót, hogy Ankara elállhat a migrációs megállapodásban foglaltak teljesítésétől, amennyiben Brüsszel "nem tartja be az ígéreteit".

Az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodásban az EU vállalta, hogy felgyorsítja a vízummentesség megadásáról 2013 óta zajló tárgyalásokat. Törökország eddig 67 feltételt teljesített a 72-ből. Az Európai Bizottság az előző héten javaslatot tett rá, hogy oldják fel a vízumkötelezettséget, ha a török fél teljesíti a vízumliberalizációs akcióterv előírásainak mindegyikét.

Sokan attól tartanak, hogy amennyiben az Európai Unió nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, a török államfő válaszlépésként megnyitja a határokat az EU-ba igyekvő menekültek előtt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com