Török sajtó: Budapest Ankara oldalán áll több EU-országgal ellentétben

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Budapest Ankara oldalán áll a Törökországot bíráló EU-országgal ellentétben - emelték ki a török lapok Orbán Viktor miniszterelnök ankarai látogatásának másnapján, szombaton.A török napilapok beszámoltak arról, hogy Orbán Viktort Binali Yildirim török kormányfő és Tayyip Erdogan török elnök is barátságos fogadtatásban részesítette. A jó kedélyű találkozók hangulatát az újságcikkek fényképfelvételekkel támasztották alá.

A fő kormánypárti napilap, a Sabah hangsúlyozta: a magyar vezetés szerint Törökország védte és védi meg a menekültáradattól Európát, amelynek ezért szüksége van Ankarára.

Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai török népszavazással elindult alkotmánymódosítás az elkövetkező időszakban sikerrel zárul, és ez még inkább megerősíti Törökországot Európa védelmében - emelte ki az újság.


A Sabah nyomatékosította: Yildirim köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek azért, hogy Magyarország a tavaly július 15-ei katonai puccskísérlet éjszakáján "igaz barátként" támogatásáról biztosította a török kormányt. A szintén kormányközeli, Aksam című lap Orbán Viktor szavaira hivatkozva azt írta: Ankara és Budapest kapcsolatait tekintve "sok a teendő, a fejlemények jók, de még több a lehetőség."


Az újság közölte: az 5 milliárd dollár elérése a cél a két ország közötti éves kereskedelmi forgalomban, amely már idén átlépheti a 3 milliárd dollárt. Ennek érdekében a felek öt területre - a kultúrára, az erdőgazdálkodásra, a víz- és oktatásügyre, valamint a sportra - vonatkozóan írtak alá megállapodásokat. A napilap példaként említette a történelmi emlékek restaurálását, a diaszpórapolitikában kialakítandó tapasztalatcserét, továbbá egy közös egyetem és egy kétnyelvű középiskola létrehozásának tervét.


Az újság megelégedéssel számolt be arról, hogy a magyar miniszterelnök nagyon szereti a török fürdőt, és otthon érzi magát abban a Törökországban, amellyel hazája "történelme összefonódott". A Habertürk című tekintélyes napilap rámutatott: Magyarország továbbra is támogatja a Törökország teljes uniós tagságára irányuló csatlakozási tárgyalásokat.


Orbán Viktor leszögezte, hogy a folyamat során Brüsszelnek meg kell adnia Ankarának azt a tiszteletet, amelyet az utóbbi a menekültválságban tanúsított szerepvállalásával kiérdemelt - írta a lap. Az újság címlapján látható fotón Orbán Viktor és Erdogan egymásba karolva sétálnak az ankarai elnöki palotában, ahol a török államfő ebéd keretében fogadta a magyar miniszterelnököt.


A magyar-török kapcsolatok mellett a szombati török napilapok beszámolóinak egyik leghangsúlyosabb eleme ugyanakkor egységesen az volt, hogy Yildirim felszólította az Európai Uniót: cselekedjen gyorsabban a török csatlakozási tárgyalások ügyében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com