Törökország bekérette a holland nagykövetet egy hágai Korán-égetés miatt

A török külügyminisztérium kedden bekérette Hollandia ankarai nagykövetét, mert múlt vasárnap Hágában a Pegida nevű szélsőjobboldali szervezet hollandiai vezetője, Edwin Wagensveld széttépte, meggyújtotta és megtaposta a muszlimok szent könyvének, a Koránnak egy példányát - jelentette a TGRT Haber török hírtelevízió.A külügyi tárca közleményt adott ki az ügyben, amelyben a leghatározottabban elítélték az "aljas támadást". Mint írták: az, hogy ez a "szent értékeinket sértő" eset Svédországot követően ezúttal Hollandiában is megtörténik, egyértelműen bizonyítja, hogy az iszlamofóbia, a diszkrimináció és az idegenellenesség "Európában már nem ismer határokat".
    

Törökország azt várja a holland hatóságoktól, hogy folytassák le a szükséges eljárást az elkövetővel szemben, és hozzanak konkrét intézkedéseket a hasonló esetek elkerülése érdekében - tették hozzá. Múlt szombaton a stockholmi török nagykövetség közelében tartott tüntetésen egy iszlamofób párt vezetője égette el a Korán egy példányát.
    

Erre az esetre reagálva Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn kijelentette: nyilvánvaló, hogy Svédország nem várhatja el Törökország támogatását a NATO-csatlakozást illetően.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com