Törökország nem vesz részt az EBESZ emberi jogi konferenciáján Varsóban

Törökország távol marad az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szeptember 10-21. között Varsóban megrendezendő emberi jogi konferenciájától, mert elfogadhatatlan számára, hogy azon "a civil szervezeti álca alatt" egy "Törökország-ellenes terrorszervezethez" kapcsolódó "képződmények" is részt vesznek - jelentette szerdán az Anadolu török állami hírügynökség.Az Anadolunak nyilatkozó diplomáciai források ugyanakkor hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy az EBESZ-tagállamok képviselői és a civil szervezetek ugyanazzal a státusszal rendelkeznek a találkozón.

Egyúttal kiemelték: Ankara nincs ellene, sőt támogatja, hogy a civil szervezetek nemzetközi fórumokon szabadon hallathassák hangjukat, hiszen ez az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság része.

    
A beszámoló szerint a források nem nevesítették a "Törökország integritása ellen tevékenykedő terrorszervezetet", az Anadolu azonban közölte, hogy Ankara figyelmeztetései ellenére már az EBESZ tavalyi varsói konferenciáján is jelen voltak olyan szervezetek, amelyek a 2016-os törökországi katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalomhoz köthetők.
    

A Deutsche Welle (DW) török nyelvű kiadása akkoriban arról írt, hogy 2017 szeptemberében Varsóban az akkori török küldött tiltakozó beszédét követően el is hagyta a termet. Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok általa terrorszervezetnek tartott nemzetközi hálózatát vádolja a két évvel ezelőtti katonai puccskísérletért. Gülen tagadja, hogy köze lett volna a történtekhez.
    

A török hatóságok 2016. július 15. óta belföldön átfogó tisztogatásokat hajtanak végre a társadalom legszélesebb rétegeiben, de külföldön is igyekeznek fellépni a mozgalom tagjai és támogatói ellen. Az Európai Unió számos vezető politikusa korábban többször élesen bírálta a török vezetést, amiért a kormányzati megtorlás nem csak a puccsistákra szorítkozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com