Törökország nyomozást indított a Charlie Hebdo Erdogan-karikatúrája miatt

Az ankarai főügyészség nyomozást indított a Charlie Hebdo szatírikus francia hetilap vezetői ellen, miután a kiadvány szerdai száma karikatúrát jelentetett meg Recep Tayyip Erdogan török elnökről - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A Charlie Hebdo címlapján szereplő rajzon Erdogan az egyik karjával felemeli egy hidzsábot viselő muszlim asszony meztelen fenekéről a ruhadarabot, aki nevetéssel nyugtázza a mozdulatot. A nő a kezében ráadásul egy olyan tálcát tart, amelyen - a poharak formájára tekintettel - vélhetően alkoholt tartalmazó italok találhatók. A felirat szerint a kép Erdogan magánéletét jeleníti meg, amely "nagyon mókás".

    
A török elnök szerdán a kormányon lévő, iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén kitért a Charlie Hebdo karikatúrájára is. Közölte: "Hallottuk, hogy a hetilap, amely Franciaországban Mohamed prófétáról közölt ronda és erkölcstelen karikatúrákat, most engem vett célba egy, a címlapon szereplő karikatúrával".

Erdogan nem említette a hetilap nevét, és hangsúlyozta, hogy csak hallott a rajzról, de meg nem nézte.
    

"Még csak azzal a céllal sem néztem meg a karikatúrát, hogy lássam, mit művelnek az ilyen erkölcstelen kiadványok, mert szégyennek tekintem még csak figyelemre méltatni is" - így a török államfő. Majd hozzátette: "Ki vagyok én? Tulajdonképpen nem szükséges semmit mondanom azokról a gazemberekről, akik megannyiszor rágalmazták az én szeretett prófétámat".
    

Ekkor a teremben tartózkodók felálltak és mintegy 45 másodpercen át tapsolták a török elnök szavait. Nem sokkal később Erdogan rámutatott: "tudjuk, hogy a célpont nem én vagyok, hanem az általunk védelmezett értékek". Franciaország és Európa nem azt a meddő, provokatív, gyűlöletkeltő politikát érdemli, mint amelyet Emmanuel Macron és a nézeteiben osztozók képviselnek - vélekedett, nyomatékosítva, hogy az iszlámot és a muszlimokat támadók a terrorizmussal azonosítják ezeket a fogalmakat, holott - miként fogalmazott - "muszlimból nem lesz terrorista, terroristából pedig nem lesz muszlim".
    

A Nyugatnak intézve gondolatait úgy folytatta: "nem ti vagytok azok, aki Ruandában százezreket, Algériában milliókat gyilkoltak le" a gyémántért, a foszfátért, az aranyért? "Gyilkosokat vagytok ti, gyilkosok!" - hangoztatta a a török államfő. Erdogan úgy látta, hogy a Nyugatnak napjainkban még mindig ugyanazon dolgokra "fáj a foga". "Ezek úgymond újból akarják kezdeni a keresztes hadjáratokat" - mondta.
    

A török elnöki hivatal sajtóirodája a nap folyamán jelezte, hogy Ankara megteszi a szükséges jogi és diplomáciai lépéseket a Charlie Hebdo karikatúrája kapcsán. Erdogan a közelmúltban közvetlenül is összetűzésbe került Emmanuel Macronnal. A vita kiváltói azok az erőteljes intézkedések voltak, amelyeket a francia államfő az iszlám fundamentalizmussal szemben hozott, miután Franciaországban a közelmúltban brutálisan meggyilkoltak egy tanárt, aki Mohamed-karikatúrákat mutatott be egy órán.
    

A török államfő szerint Macronnak fogalma sincs a vallásszabadságról, és szombaton azt üzente francia kollégájának, hogy vizsgáltassa meg elmeállapotát. Erre válaszul Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét, Macron pedig elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait, és azt követelte, hogy "változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes". A török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com