Történelmi mélypontra süllyedt a CDU/CSU német pártszövetség támogatottsága

Minden korábbinál alacsonyabbra, 29 százalékra süllyedt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) országos választói támogatottsága egy pénteken ismertetett felmérés szerint.Az Angela Merkel kancellár vezette CDU és a Horst Seehofer belügyminiszter vezette CSU népszerűsége most először süllyedt 30 százalék alá a Deutschlandtrend nevű felméréssorozat 1997-ben kezdődött történetében - emelte ki a Der Tagesspiegel című lap az ARD országos köztelevízió megbízásából készített közvélemény-kutatás adatait ismertetve.

    
A Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kormányzó CDU/CSU támogatottsága 1 százalékponttal csökkent a július elején készített előző felmérés óta. A legnagyobb ellenzéki erő, a kormány menekültpolitikájának bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága 1 százalékkal nőtt, a CDU/CSU-tól jobbra álló párt népszerűsége így történelmi csúcsra, 17 százalékra emelkedett.
    

A CDU és a CSU támogatottságának csökkenése mindenekelőtt a testvérpártok között menekültügyi kérdésekben folytatott vitára vezethető vissza. A konfliktust ugyan már lezárták, de a megszokottnál is hevesebb összetűzés a Deutschlandtrend adatai alapján tartósan rontja az egész kormány megítélését, az SPD pedig nem tudott profitálni belőle. A szociáldemokraták változatlanul 18 százalékon állnak, a kormány munkájával elégedetlen választók aránya pedig 74 százalék, ami ugyan 4 százalékponttal kevesebb az egy hónappal korábbi 78 százaléknál, de továbbra is az egyik leggyengébb adat a felméréssorozat történetében.
    

Az elégedetlenséget a vezető politikusok népszerűségi mutatójának alakulása is jelzi. Az Angela Merkel munkájával elégedettek aránya 46 százalékra, a tavalyi szövetségi parlamenti (Bundestag) választás óta a legalacsonyabbra süllyedt, 2 százalékponttal csökkenve az egy hónappal korábbihoz képest. A Horst Seehofer munkájával elégedettek aránya 27 százalékos, szemben a menekültügyi viták elmérgesedése előtt, június elején mért 43 százalékkal.
    

A Bundestag ellenzéki oldalán az AfD mellett a Zöldek is folyamatosan törnek előre, támogatottságuk szintén történelmi csúcson, 15 százalékon van, a júniusi 13 százalék és a júliusi 14 százalék után. A jobboldali liberális német Szabad Demokrata Párt (FDP) az előző méréshez képest 1 százalékponttal gyengébben, 8 százalékon, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) szintén 1 százalékponttal gyengülve 9 százalékon áll.
    

A felmérést az infratest dimap kutatóintézet végezte július 30. és augusztus 1. között 1508 ember megkérdezésével. Az adatok a szavazókorú népességre nézve reprezentatívak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com