Törvényt hozott a német parlament a klímavédelemről

Megszavazta a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken a kormány klímavédelmi programja alapján készült jogszabálycsomagot, amely azt szolgálja, hogy Németország teljesítse az éghajlatváltozás elleni nemzetközi küzdelemben 2030-ra kitűzött célokat.Németországnak a párizsi klímavédelmi egyezmény alapján 1990-hez képest 55 százalékkal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását 2030-ig. Az ennek érdekében hozott intézkedések alapgondolata a szén-dioxid-kibocsátás fokozatos "beárazása" és a klímabarát magatartás ösztönzése. A középpontban három terület, az energia-, a közlekedési és a lakásszektor áll.

    
Az első német klímavédelmi törvény legfőbb eleme egy nemzeti szintű kibocsátás-kereskedelmi rendszer, amelyben a fűtő- és üzemanyagokat - benzin, dízel, fűtőolaj, földgáz - forgalmazó vállalkozások jutnak szén-dioxid-kibocsátási jogosultsághoz. A 2021-ben induló rendszerben kezdetben tonnánként 10 euróba kerül majd a kibocsátási jog, majd fokozatosan drágul, 2025-ig 35 euróra.

Utána a piaci viszonyok határozzák majd meg az árat, és az állam csak egy felső korlátot - tonnánként 60 euró - jelöl ki.
    

A fűtő- és üzemanyagok fogyasztói ára az új rendszer révén emelkedik majd, amit egy sor további intézkedéssel igyekeznek ellensúlyozni. Például a beszerzési ár 40 százalékáig terjedő támogatással ösztönzik az olajtüzelésű kazánok cseréjét modern berendezésekre. A klímabarát magatartás ösztönzésének fő eszköze az adórendszer. Így az új szabályok szerint a lakások szigetelése, az ablakok cseréje, a fűtési rendszer felújítása és az energiafelhasználást más eszközökkel mérséklő beruházások költsége részben leírható a személyi jövedelemadó (szja) alapjából. A beruházás befejezésének évében a költségek 7 százalékát, a következő két évben pedig 6-6 százalékát, összesen 40 ezer eurót (13 millió forint) lehet leírni.
   

Ugyancsak az szja-val kapcsolatos intézkedés, hogy a munkájuk miatt ingázók adókedvezményét kilométerenként 5 centtel 35 centre növelik a 21. kilométertől, ezzel évente legfeljebb 4500 euróval csökkenthető az adóalap. Az általános forgalmi adó (áfa) rendszerében az eddigi 17 százalékról 9 százalékra csökkentik a vonatjegyek után fizetendő áfa kulcsát, hogy ösztönözzék a klímabarátként számon tartott vasúti közlekedést.


Ezzel együtt csaknem a duplájára, 7,50 euróról 13,03 euróra emelik a belföldi és az Európán belüli utakra szóló repülőjegyek után fizetendő különadót, és nagyjából 10-10 euróval emelik a közepes és a hosszú távú repülőutakra szóló jegyek árán felül fizetendő különadót a jelenlegi 23, illetve 42 euróról, hogy a költségek növelésével az éghajlatváltozást kevésbé fokozó közlekedési formák felé tereljék az utazókat.
    

A Bundestag gyorsított eljárással tárgyalta a csomagot, hogy az intézkedések legnagyobb része már 2020 első félévében érvénybe léphessen, a kormány és a törvénycsomagot megszavazó kormánypártok szándékának megfelelően. Ez azonban egyelőre nem biztos, mert az adózási vonatkozású változtatásokhoz a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája, a Bundesrat hozzájárulása is szükséges, amelyben a kormánypártok nincsenek többségben.


Ezért meg kell szerezniük a Zöldek vagy a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) támogatását, amelyek számos szakértővel és klímavédelmi civil szervezettel együtt elhibázottnak és hiányosnak minősítették a kormányzati klímavédelmi tervet, és ellene szavaztak a Bundestagban. A törvénycsomag arról is rendelkezik, hogy a kormánynak folyamatosan ellenőriznie kell az ágazatokra lebontva és éves szinten meghatározott klímavédelmi, kibocsátás-csökkentési célok teljesítését, és az adott területen illetékes minisztériumnak kiigazító programot kell kidolgoznia, ha elmaradást tapasztal.


Ez alapvető szemléletváltást jelent a kormányzati munkában, "a klímavédelmi törvény révén valamennyi minisztérium klímavédelmi minisztérium lesz" - fogalmazott Svenja Schulze környezetvédelmi miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com