Tovább csökkent a jobboldali tömb mandátumszáma 75 százalékos feldolgozottságnál

Izraelben 59-ről 58-ra csökkent a jobboldali-vallásos tömb mandátumainak száma a leadott voksok 75 százalékának feldolgozottsága alapján - jelentette a 12-es kereskedelmi televízió kedd reggel.A hétfőn, egy éven belül harmadszor megtartott parlamenti választásokon így egyre kisebb az esély arra, hogy a Benjámin Netanjahu miniszterelnök Likud pártja által vezetett jobboldali tömb többséget szerez a 120 tagú kneszetben.

    
A reggeli részleges eredmények szerint továbbra is a kormányzó Likud vezet 35 mandátummal, míg a második helyen, 32 képviselővel a Beni Ganz vezette centrista, ellenzéki Kék-Fehér párt áll. A harmadik erő a 17 mandátumot szerző, arab pártokból alakult Közös Lista, amely az ország lakosságának mintegy ötödét kitevő arab kisebbség tömeges választási kedvét és az izraeli politikában számarányuknak minden eddiginél jobban megfelelő megjelenését jelzi.
  

A jelenlegi adatok szerint a jobboldali-vallásos tömb 58 képviselőjével szemben 56 baloldali, centrista és arab képviselő áll majd, és továbbra is Avigdor Liberman nacionalista jobboldali pártja lehet a mérleg nyelve hat honatyával. Mindez a belpolitikai patthelyzet folytatódását jelentheti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com