Tovább csökkent a vírust bizonyítottan hordozók száma Németországban

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Tovább csökkent az új típusú koronavírust hordozó igazolt fertőzöttek száma Németországban a hivatalos hétfői adatok szerint.A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) kimutatása alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírust hordozó igazolt fertőzöttek száma 57 606-ról 55 917-re csökkent, és 60 200-ról 64 300-ra emelkedett a gyógyultak, vagyis mindazon regisztrált fertőzöttek száma, akiknek szervezetében már nem lehet kimutatni a kórokozót.

    
Az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) hétfő délelőttig 123 016 embernél mutatták ki, ami 2537 esettel, 2,10 százalékkal több az egy nappal korábbinál. Az új igazolt fertőzések száma az egymás utáni harmadik napon csökkent. A gyógyultak száma viszont jelentősen, 4100 esettel, 6,81 százalékkal nőtt az egy nappal korábbihoz képest.
    

Az igazolt fertőzöttek közülük 2799 ember halt meg a vírus okozta betegségben (Covid-19), ez 126 esettel több az egy nappal korábbi 2673-nál. Az RKI kizárólag a tartományi hatóságoktól hivatalos úton beérkező adatokat használja, statisztikája így torzíthat, mert hétvégén nem mindenütt teljes körű az adatszolgáltatás. Az utóbbi hetekben a hét első munkanapjain rendre számos esetet jelentettek be utólagosan, ezért előfordulhat, hogy a következő napokban módosulnak az arányok.
    

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem (JHE) statisztikája viszont több forrásra épül és naponta többször frissül. Legutóbbi adataik szerint 127 854 embernél mutatták ki a vírust, ami 2402 esettel, 1,91 százalékkal több az egy nappal korábbi 125 452-nél. Az új igazolt fertőzések száma sorban a negyedik napon csökkent.
    

A gyógyultak száma 60 300-ra emelkedett az egy nappal korábbi 57 400-ről. A halálos áldozatok száma átlépte a háromezres határt, 3022-re emelkedett, ami 151 esettel több az egy nappal korábbi 2871-nél. Mindennek alapján a JHE statisztikája szerint 64 532 aktív eset van, vagyis továbbra is több igazolt fertőzött hordozza a vírust, mint amennyien már leküzdötték.
    

Azonban mindkét kimutatás jelzi, hogy hatásosak a járvány lassítására bevezetett korlátozó intézkedések. A fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedése megállt, a gyógyultak napi új száma pedig a statisztikai bizonytalanságokkal együtt is legalábbis megközelíti a napi új igazolt fertőzések számát.
    

A németországi korlátozások április 19-ig biztosan érvényben maradnak. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői szerdán tárgyalnak arról, hogy miként változtassanak az előírásokon április 20-tól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com