Tovább csökkent Romániában a nyilvántartott aktív esetek száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Tovább csökkent Romániában pénteken a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de nemcsak az utóbbi napon meggyógyultak, hanem az elhunytak nagy száma is hozzájárult ahhoz, hogy enyhült az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás.A stratégiai kommunikációs törzs péntek kora délután közzétett jelentése szerint 31-gyel emelkedett az előző napi jelentéshez képest a koronavírus-járvány áldozatainak száma, így a betegség romániai megjelenése óta már 726 fertőzött vesztette életét. Eddig háromszor fordult elő, hogy a 24 óra alatt elhunytak száma meghaladta a 30-at. A pénteki statisztikába olyanok is bekerültek, akik napokkal korábban haltak meg, de később derült ki róluk, hogy koronavírus-fertőzöttek voltak.

    
Az előző hét átlagánál több mint 40 százalékkal többen, 311-en hagyták el gyógyultan a kórházat az utóbbi 24 órában, miközben a fertőzöttek száma, az utóbbi hét átlagát alig meghaladva, 327-tel emelkedett. Romániában eddig 12 567 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), közülük 249-et intenzív osztályon ápolnak. Több mint 32 ezer, fertőzöttekkel kapcsolatba került ember továbbra is otthoni elkülönítésben, vagy hatósági karanténban várja a betegség lappangási időszakának leteltét.
    

Romániában országszerte 36 ezer rendőrt, csendőrt, és tűzoltót vezényelt ki a belügyminisztérium azokra az útvonalakra, erdőkbe és tisztásokra, ahol a korábbi években a május elsejei piknikezésre szoktak összegyűlni az emberek. A rendőrség arra figyelmeztette a lakosokat, hogy továbbra is rendkívüli állapot van, és a majális nem szerepel azon nyomós indokok között, amelyekre hivatkozva az emberek elhagyhatják lakásukat.
    

A Bukarestet a tengerparttal, illetve a hegyvidéki üdülőhelyekkel összekötő utakon ellenőrző-pontokat állítottak fel, több helyütt helikopterekből ellenőrzik a kijárási korlátozások betartását. A más években forgalmas utak és zsúfolt piknikező-helyek a hírtelevíziók jelentése szerint most kihaltak, csak egyes piacokon, vásárcsarnokoknál alakultak ki kisebb sorok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com