Tovább emelkedett a kínai áradások áldozatainak száma

Az elmúlt hét heves esőzései, áradásai legalább 164 ember halálát okozták Észak- és Északkelet-Kínában, további 125 emberről nem tudják, hogy hol lehetnek, mert a víz elsodorta őket - közölte kedden a polgári ügyek minisztériumának legfrissebb közlése nyomán a kínai média.

Az időjárás okozta katasztrófa 10 tartományban és tartományi jogú városban csaknem 15 millió embernek okozott kárt, 514 ezer lakost kellett biztonságosabb helyre költöztetni, közülük 125 ezren vannak híján a legalapvetőbb életszükségleteknek.

Überflutungen im Nordosten Chinas

Az eddigi összesítések szerint 470 ezer ház dőlt romba, vagy sérült meg, a víz 1,18 millió hektár termőföldet borított el, a közvetlen anyagi kárt 31,14 milliárd jüanra (4,7 milliárd dollár) teszik.

Az ország északkeleti és északnyugati részében, Liaoning, Hejlungcsiang és Csilin tartományokban, valamint Tibetben további villámlásokkal és erős széllel kísért felhőszakadásokra, áradásokra kell számítani az előrejelzések szerint. A hatóságok ezért a térségben a hegyomlások, sziklagörgetegek és földcsuszamlások fokozott veszélyére hívták fel a figyelmet.

A kínai televíziós híradók naponta közlik az ország nagy részét beborító árvíz okozta károkról szóló jelentéseket, az internetes hírportálokat ugyancsak ellepték az elárasztott vidékről és a városokban víz alá került autókat, derékig érő vízben támolygó, belvárosi "tavakon" átkelni próbáló embereket mutató fotósorozatok.

Az elmúlt napokban több bírálat is érte a Hopej tartományi helyi önkormányzatok vezetőit, mert a lakosság több helyen úgy vélte, mulasztást követtek el: nem mérték fel kellőképpen a veszélyt, nem tettek megelőző intézkedéseket, vagy el akarták hallgatni a károkat.

A kommunista párt csúcsvezetésének propaganda- és ideológiai felelőse ezért a napokban külön is felhívta a pártszervezetek helyi irányítóit, hogy felelősséggel vegyék ki részüket a katasztrófamegelőzésből és -elhárításból. Liu Jün-san úgy vélte, "az árvízi mentés egy próbatétel, amelyben a pártvezetőknek példát mutatva kell helytállniuk".

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com