További cseh állampolgárok csatlakoznak az ukrán hadsereghez

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: További 14 cseh állampolgár kapott államfői engedélyt, hogy belépjen az ukrán hadseregbe, nyolc személy kérését Petr Pavel elnök elutasította - közölte szerdán a cseh közszolgálati rádió weboldalán (iROZHLAS.cz).Eddig 146 cseh állampolgár csatlakozott az ukrán hadsereghez, ebből 132 személynek még Pavel elődje, Milos Zeman államfő adott engedélyt. A hatályos cseh törvények szerint cseh állampolgárok csak külön államfői engedéllyel léphetnek be egy másik ország hadseregébe. Ha valaki hivatalos engedély nélkül lép be más hadsereg kötelékébe, büntetőeljárás indítható ellene.
    

Markéta Reháková elnöki szóvivő a közszolgálati rádiónak megerősítette az újabb engedélyek kiadását, a nyolc elutasítás okát azonban nem részletezte. Milos Zeman még tavaly bejelentette, hogy elnöki kegyelmet ad azoknak a cseheknek, akik engedély nélkül mennek harcolni az orosz agresszió ellen küzdő ukránokhoz. Csehország egyike azoknak az országoknak, amelyek azonnal az orosz támadás tavaly februári megindulása után konkrét katonai segítséget, fegyvereket, hadifelszerelést, lőszert is küldtek Ukrajnának. Csehország több mint félmillió ukrajnai menekültet is befogadott, közülük mintegy 320 ezren továbbra is Csehországban tartózkodnak. A cseh humanitárius segítség értéke megközelíti az 50 milliárd koronát (815 milliárd d forint).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com