További két merénylőt azonosítottak

A múlt heti párizsi merényletek két újabb elkövetőjét azonosították a francia hatóságok, köztük azt is, akinél Görögországban regisztrált szíriai útlevelet találtak - közölte hétfőn Francois Molins párizsi főügyész.

A Stade de France nemzeti stadion közelében meghalt terrorista ujjlenyomata megegyezik annak az embernek az ujjlenyomatával, akit Görögországban regisztráltak az útlevél tulajdonosaként, de a dokumentum hitelességét a főügyész továbbra sem tudta megerősíteni.

04897818

A férfi Szerbiában menedékkérelmet nyújtott be, Horvátországban is regisztrálták, utána nyoma veszett. Az útlevélben szereplő név ismeretlen a terrorelhárítási szervek számára, a terrorista valódi nevét és állampolgárságát egyelőre nem közölték.

Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter francia újságíróknak azt mondta, hogy hamis a párizsi merényletek egyik helyszínén talált szíriai útlevél - írta a Twitter közösségi oldalon a Le Monde című napilap egyik munkatársa és a slate.fr hírportál.

A másik azonosított merénylőt Samy Amimournak hívják, ő a Bataclan koncertterembe behatolt terrorkommandó tagja volt, és a rendőri ostrom kezdetén felrobbantotta magát.

Francia állampolgár, 28 éves, és Párizs közelében, Drancyban született.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

2012 óta ismert volt a terrorelhárítási szervek számára, és 2013 óta nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene. Három családtagját őrizetbe vették hétfőn reggel. Tőlük tudták meg a hatóságok, hogy a férfi két évvel ezelőtt Szíriában járt.

Eddig öt merénylőt azonosítottak a szombatra virradó éjjel párhuzamosan hat helyszínen elkövetett párizsi merényletsorozatban.

A Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben lévő Stade de France stadion közelében három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, a szíriai útlevéllel rendelkező emberen kívül vasárnap már egy terroristát azonosítottak a hatóságok. Őt Bilal Hadfinak hívják, Belgiumban élt, s a Washington Post által idézett európai titkosszolgálati források szerint harcolt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban.

A Stade de France elleni merényletkísérlettel párhuzamosan Párizs belvárosában két másik terrorkommandó hajtott végre támadásokat.

A Bataclan koncertterembe legalább három merénylő hatolt be, közülük egyet a rendőrök öltek meg, ketten felrobbantották magukat. A szombaton elsőként azonosított, algériai gyökerekkel rendelkező, de már Franciaországban született 29 éves Ismail Omar Mostefai a Bataclant megtámadó terroristák egyike volt.

A harmadik terrorkommandó hajtotta végre az utcai lövöldözéseket három helyszínen, ahol bárok és éttermek teraszain ülő embereket öltek meg.

Köztük lehetett a szökésben lévő 26 éves francia vagy belga állampolgárságú Abdeslam Salah, aki ellen Belgium nemzetközi elfogató parancsot adott ki, és a francia rendőrség is körözi. Bátyja, a 31 éves Ibrahim Abdeslam a francia rendőrség szerint a boulevard Voltaire-en, belga források szerint a Bataclanban robbantotta fel magát. Harmadik testvérüket Belgiumban őrizetbe vették a belga hatóságok.

A francia sajtó szerint feltételezhető, hogy az utcai lövöldözéseknek volt még egy elkövetője, aki szintén szökésben van, de ezt a rendőrség nem erősítette meg.

Egy belga állampolgárságú férfi, név szerint Abdelhamid Abaaud-t gyanúsítják merényletek kitervelésével és támogatásával. A 27 éves férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet "egyik legaktívabb hóhéra" Szíriában a rádió szerint, és Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű negyedéből származik, ahol a belga ügyészség vasárnap hét embert előállított. Holléte ismeretlen.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által magára vállalt merényletsorozatban a vasárnapi hivatalos jelentések szerint 129-en haltak meg és több mint 350-en megsebesültek. Közülük 42 embert még mindig intenzív osztályon ápolnak, és többek állapota továbbra is életveszélyes.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com