További szankciókat helyezett kilátásba Erdogan Észak-Irak ellen

Törökország további szankciókkal sújtja az észak-iraki kurd autonóm régiót, ha Erbíl a térség függetlenné válását támogató szeptember 25-ei népszavazás után "nem tér észhez" - jelezte Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.Elmondta: Ankara jelenleg csak bizonyos területeken tett megtorló lépéseket, de "a fejleményektől függően nem tétovázik jóval tovább menni". Erdogan beszédében ugyanakkor nem részletezte, hogy milyen intézkedésekre gondol pontosan.

    
Törökország a kurd referendum nyomán már több gazdasági, diplomáciai és katonai szankciót foganatosított Erbíllel szemben, például nem közlekedtet repülőjáratokat a régióba. Fenyegetőzött egyúttal azzal is, hogy elzárja az Észak-Irakból a ceyhani kikötőig naponta több százezer hordó olajat szállító vezetéket.
    

Miután pedig Irak központi kormánya a szomszédos Törökország, Irán és Szíria felé vezető átkelőhelyek átadását hiába követelte Erbíltől, Bagdad jelezte, hogy a Törökországban és Iránban közös hadgyakorlatokon részt vevő iraki katonák kívülről veszik majd át a kurdisztáni határállomások ellenőrzését. Erdogan szerdán Teheránba látogat, hogy Haszán Roháni államfővel és Ali Hámenei ajatollahhal találkozzon.


A két ország vezetői egyebek között az észak-iraki kurdok ügyét is  megvitatják.  A török vezérkari főnök, Hulusi Akar hétfőn tartózkodott Iránban, ahol hivatali kollégájával, Mohamed Bagherivel egyeztetett a kérdésben. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában azt mondta: amennyiben Észak-Irak leállítja az önállósodási folyamatot, Ankara és Erbíl kapcsolatai rendeződnek. "Még mindig nem túl késő ehhez" - nyomatékosította.
    

Ankara a referendum bejelentéséig jó viszonyt ápolt az autonóm régió kormányával, azonban most attól tart, hogy Észak-Irak önállósága megerősítené a többmilliós törökországi kurd kisebbség szeparatista törekvéseit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com