Továbbra is Andrej Babis a legnépszerűbb politikus Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Továbbra is Andrej Babis kormányfő, az ANO mozgalom elnöke a legnépszerűbb politikus Csehországban - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken ismertette a STEM közvélemény-kutató intézet.A felmérés szerint Andrej Babis tevékenységét a megkérdezettek 50 százaléka értékelte pozitívan, a második helyen Ivan Bartos, az ellenzéki Cseh Kalózpárt elnöke végzett, akinek tevékenységéről 41 százalék van kedvező véleménnyel, míg a harmadik helyen Tomio Okamura, a szintén ellenzéki, bevándorlásellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) párt elnöke van 36 százaléknyi pozitív véleménnyel.

    
A STEM a felmérésben a kormány tagjairól és a kilenc parlamenti politikai párt elnökéről kérdezte meg az emberek véleményét. A legutóbbi, júniusi felmérés eredményéhez viszonyítva Babis népszerűsége három, Bartosé öt és Okamuráé egy százalékkal emelkedett. A felmérés egyik érdekessége, hogy a nyáron hivatalba lépett koalíciós kormány minisztereinek többségét a megkérdezettek több mint fele nem ismeri.
    

Andrej Babis mellett Dan Tok, közlekedésügyi miniszter és Richard Brabec környezetvédelmi miniszter tarozik a legnépszerűbb politikusok közé. A statisztikusok rámutattak: mindkét politikus már hosszabb ideje jelen van a közéletben, ami befolyásolhatja értékelésüket. A másik végletet Jan Knezínek igazságügyi miniszter jelenti, aki jogászként korábban a hivatalnoki szférában dolgozott. Knezínek új ember a cseh nagypolitikában és a megkérdezettek 68 százaléka nem ismerte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com