Trócsányi László: az ENSZ-ben elismerik, hogy a migrációs politika nemzeti hatáskör

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az ENSZ-ben elismerik, hogy a migrációs politika nemzeti hatáskör - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek a világszervezet New York-i székházában folytatott tárgyalásai után, helyi idő szerint csütörtökön.Háromnapos látogatása során Trócsányi László tárgyalt Miguel de Serpa Soaressel, az ENSZ jogi ügyekért felelős főtitkárhelyettesével, Louise Arbour asszonnyal, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselőjével és Ivan Simonoviccsal, aki a "védelmi felelősség" elvével kapcsolatos ügyekben tanácsadója António Guterres ENSZ-főtitkárnak.

   
A miniszter emellett eszmecserét folytatott Naszír Abdulaziz al-Naszerral, a Civilizációk Szövetségének (AOC) főképviselőjével is, valamint előadást tartott ENSZ-ben akkreditált nagyköveteknek és a világszervezet más vezetőinek Magyarország Európai Unióban és a globális folyamatokban betöltött szerepéről. Megbeszélései után a tárcavezető arról tájékoztatta az MTI-t: Louise Arbour migrációs különmegbízott is egyértelművé tette, hogy a migráns és a menekült között különbséget kell tenni. A genfi konvenció pontosan meghatározza, hogy menekült az, aki üldöztetésnek van kitéve.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy ha ez ilyen egyértelmű és nemzetközi konvenció is meghatározza, akkor például az Európai Unió migránsokkal és menekültekkel kapcsolatos politikájában ez miért nem tükröződik, Trócsányi László kifejtette: "az a baj, hogy a fogalmak összekeveredtek, s a migrációs hullám 2015-ben történt megindulása óta egészen 2017 nyaráig a nemzetközi relációban sem volt tiszta és világos a két fogalom közti különbség s az ennek megfelelő politika". A miniszter hozzátette: "mi, magyarok mindig azt mondtuk, hogy a migrációs politika nemzeti hatáskör".
   

Trócsányi László elmondta: Louise Arbour jelezte, hogy a gazdasági okok miatti migráció folytatódhat, és ezt a folyamatot a világszervezet nem is kívánja befolyásolni. Az ENSZ egy úgynevezett "migrációs mobilitási ajánlási csomagot készít elő, amelyet 2018-ban szeretnének elfogadni. Ez lényegében egy különleges magatartási kódex lenne, amely a gazdasági migránsokkal kapcsolatos szabályozásra tesz majd javaslatot. "Nem lesz kötelező érvényű, az ENSZ tiszteletben tartja, hogy a migrációs politika nemzeti hatáskör, és ebben a magyar állásponttal egyetértenek" - tájékoztatta az MTI-t Trócsányi László.
    

"Túl sok a beszéd, és kevés a tett" - fogalmazott az igazságügyi miniszter az MTI-nek. Majd kifejtette, hogy az egyes országok nem nagyon segítenek ott, ahol ínség, éhínség, nyomorúság pusztít, s ahonnan ezért kelnek útra a migránsok. Trócsányi László elmondta: "belenyugvás van az ENSZ-ben, és nem azzal foglalkoznak, hogyan oldják meg a helyzetet, sokan vallják ugyanis, hogy úgyis klímaváltozás van, és nyugodjunk bele, hogy ez migrációs válságot is hoz". A miniszter szerint azonban "nem erre van szükség, hanem hatékony ajánlásokra és jó megoldásokra".
    

Trócsányi László tájékoztatta tárgyalópartnereit arról, hogy a magyar kormány hol és milyen intézkedéseket tesz a konkrét segítség érdekében a Hungary helps programon keresztül. A miniszter felvetette azt is, hogy a migránsok helyzetével nemcsak Európának kell foglalkoznia, hanem más országoknak és térségeknek is felelősséget kell vállalni a válság megoldásában.
    

Arra a kérdésre, hogy a magyar álláspontot hogyan fogadták a világszervezetben, Trócsányi László elmondta: "nem volt ellenségeskedés, ez nem az Európai Unió, itt nem azt firtatták, hogy milyen Magyarország migrációs politikája. Bírálatokat nem fogalmaztak meg." A miniszter szerint a magyar álláspont az ENSZ-ben is figyelmet kelt. "Az igazi szereplő az, akinek van véleménye és aktívan cselekszik. Vannak országok persze, amelyek csak követik a többieket, ám azoknak a szavára, véleményére nem is figyelnek" - hangsúlyozta.
    

Az igazságügyi miniszter tárgyalásokat folytatott a nemzetközi kereskedelmi jog egységesítéséről, a jogállamiságról és a jogállamiságtól elválaszthatatlan szabad anyanyelvhasználatról. Trócsányi László elmondta: a nemzetközi kereskedelmi jog egységesítése érdekében nagyon komoly és úttörő jellegű a magyar szerepvállalás. A Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságnak (UNCITRAL) tagja Magyarország is, amelyet Martonyi János volt külügyminiszter képvisel a szervezetben.
   

A jogállamiságról tartott megbeszéléseken szóba került a jogállamiság fogalmának eltérő értelmezése. "Nem mindenki ugyanazt érti ezen, más és más a jogállam fogalma Kínában, Szaúd-Arábiában, vagy az Európai Unióban" - fogalmazott Trócsányi László. Hozzátette: általánosan elfogadott elv a nemzetközi szerződések betartása. A miniszter kiállt az ukrajnai magyar nyelvhasználat mellett, azzal érvelve, hogy a jogállamiság egyik ismérve a szabad anyanyelvhasználat.
    

Trócsányi László Naszír Abdulaziz al-Naszerral, a Civilizációk Szövetségének (AOC) főképviselőjével a kultúrák közötti párbeszédről, a vallási szervezetek és az oktatás jelentőségéről cserélt eszmét. A miniszter találkozott Arthur Schneier rabbival, akivel a magyar-amerikai kapcsolatokról beszélt, valamint a New York-i haszid zsidó közösség képviselőivel is, akikkel őseik magyarországi sírkertjeinek ápolásáról esett szó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com