Trump bocsánatkérésre kényszerült nőket becsmérlő régi megjegyzésekért

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Több mint tíz évvel ezelőtti trágárságokért, nőkre tett becsmérlő kijelentésekért kényszerült bocsánatot kérni pénteken az amerikai republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump.TrumpJókora botrány kerekedett abból, hogy a The Washington Post című lap előbányászott és internetes oldalán nyilvánosságra hozott egy 2005-ben készült videót, amely Donald Trump egyik magánbeszélgetését rögzítette, s amelyen trágár és sértő megjegyzéseket tesz nőkre.

Donald Trump akkoriban valóságshow-műsorok sztárja is volt, s ezért szerepelt a hírességekkel és hollywoodi színészek pletykáival foglalkozó, Access Hollywood című műsor vezetőjével együtt egy szappanopera felvételén.

A felvétel közben, a buszban beszélgetett Billy Bush műsorvezetővel, akinek azzal kérkedett - meglehetősen vulgáris stílusban -, hogy Palm Beachben hogyan próbált meg sikertelenül "rámászni" egy asszonyra, pedig tudta róla, hogy férjnél van.

Majd arról beszélt, hogy ő bizony szívesen megfogdos nőket, rájuk mászik, rögtön csókolgatja őket, és ha valaki sztár, ez jár neki. Mindezt republikánus politikusok által is gyomorforgatónak minősített stílusban adta elő.

A milliárdos azt is mondta a műsorvezetőnek: "ha sztár vagy, akkor a nők hagyják is neked, akkor bármit megtehetsz". A műsorvezető heherészve helyeselt. A videó, amely két nappal a következő elnökjelölti vita előtt került nyilvánosságra, és óriási felháborodást keltett.

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje azonnal közzétette véleményét Twitter-üzenetben: "Ez szörnyű. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ember elnök legyen" - írta. A demokrata párti politikusok mellett Trump saját párttársai, vezető republikánusok is markáns elítélő nyilatkozatokat tettek. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke lemondta szombati wisconsini közös kampányrendezvényét Trumppal, és nyilatkozatban ítélte el őt.

"A nőket ünnepelni kell és becsben tartani, nem pedig tárgynak tekinteni. Remélem, Trump úr a helyzetet megfelelő komolysággal kezeli, és bebizonyítja az országnak, hogy jóval nagyobb tisztelettel viseltetik a nők iránt annál, mint ami ebből a videóból kiderült" - szögezte le közleményében Ryan.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus csoportjának vezetője bocsánatkérésre szólította fel Trumpot, Jason Chaffetz képviselő megvonta támogatását tőle, Jon Huntsman, Utah állam volt republikánus kormányzója pedig arra szólította fel a milliárdost, hogy mondjon le az elnökjelöltségről.

Donald Trump végül szombaton hajnalban videót tett közzé, amelyben bocsánatot kért. Nem hagyta ki ugyanakkor az alkalmat, hogy felidézze a Bill Clinton volt elnök tekintélyét megtépázó, húsz évvel ezelőtti Lewinsky-botrányt is.

Trump a felvételen kijelentette, hogy tévedett, és azóta már "jobb ember" lett. "Tettem és mondtam olyan dolgokat, amelyeket sajnálok, és a több mint egy évtizeddel ezelőtti videón hallható szavak ezek közé tartoznak" - fogalmazott.

A republikánus elnökjelölt ezután ellentámadásba lendült, és kijelentette, hogy Hillary Clinton és a "hozzá hasonlók" "padlóra vitték" az országot. Nyilvánvalóan a Lewinsky-ügyre utalva kijelentette, hogy "nagy a különbség a szavak és a tettek között", és Bill Clinton is követett el visszaéléseket nőkkel, felesége, Hillary pedig elbánt férje áldozataival, támadta, megszégyenítette és megfélemlítette őket.

Végül kijelentette, hogy minderről az elkövetkező napokban beszélni is fog demokrata párti ellenlábasával. "Találkozunk a vasárnapi (elnökjelölti) tévévitán" - fejezte be mondandóját Donald Trump.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com