Tucatnyi áldozatot követeltek a fokozódó harcok Észak-Szíriában

A Törökország támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezet 15 fegyverese vesztette életét, 35 tagja pedig megsebesült az elmúlt 24 óra összecsapásaiban Észak-Szíriában - közölte hétfőn a török haderő.

A jelentés szerint 11 légicsapásban meghalt az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet 13 dzsihadistája is.

dtzdtz

A tüzérség Törökország területéről lőtte az IÁ hadállásait, miután vasárnap három Szíriából indított aknagránát csapódott be a délkelet-törökországi Kilis tartományban. Az egyik robbanószerkezet hatástalanításánál bekövetkezett detonációban egy rendőr meghalt, két katona megsérült.

Ankara augusztus 24-én indított hadműveletet Észak-Szíriában Eufráteszi Pajzs fedőnéven, hogy a térséget megtisztítsa a terrorszervezetektől, köztük az IÁ-tól, valamint a szíriai kurd milíciától, a Népvédelmi Egységektől (YPG), amelynek erői a közelmúltban átléptek az Eufrátesz folyó nyugati partjára, és ellenőrzésük alá vonták Manbídzs városát.

A határ menti sáv visszaszerzése után a hadművelet déli irányba, Báb város felé fordult, amelyet szakértők Rakka után az IÁ második legfontosabb szíriai központjának tartanak. Jelenleg az Azáz és ar-Raj városok között húzódó vonalon folynak heves harcok. A katonai beavatkozás eddig 960 négyzetkilométernyi területet tisztított meg a terrorszervezetektől.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com