Túl keveset költenek a szegények megsegítésére az ázsiai országok

Növekvő jólétük ellenére sem költenek eleget a szegények megsegítésére az ázsiai országok - derül ki az Ázsiai Fejlesztési Bank (ABD) témával kapcsolatos tanulmányából.

selfcollectioncentresA China Daily napilap által idézett jelentésében a szervezet kritikusan úgy fogalmaz: még a leggazdagabb térségbeli országok, így például Szingapúr is önző módon viselkedik, s nem költ eleget a szegények és rászorulók helyzetének javítására. A társadalmi programokra fordított összegek aránya a fejlesztési bank által vizsgált 35 ország többségében elmarad a kívánatosnak tartott mértéktől. Az ADB megállapításainak alapjaként egyebek között a konkrét pénzmozgásokat vette szemügyre, valamint az egészségbiztosítási rendszereket, a képzési lehetőségeket vizsgálta az alacsony jövedelmű, a mozgáskorlátozott, valamint az idős rétegekre fókuszálva.

Az ADB jelentéséből kiderül: a Kelet-Ázsiai térség országai átlagosan bruttó hazai termékük (GDP) 6 százalékát költik az említett célokra, a délkelet-ázsiai országok ugyanakkor csupán 2,6 százalékot. Az egyes országok között jelentős különbségek mutatkoznak: míg Japán például a GDP 19,2 százalékát fordítja a társadalom alacsonyabb rétegeinek védelmére, Kína 5,4 százalékot, addig Malajzia 3,7, Szingapúr 3,5, Indonézia pedig csupán 1,2 százalékot szentel az említett rászorulók segítésére.

Kifejezett veszélyben vannak a legszegényebbek és a középosztály közötti társadalmi rétegek - így számos nő, valamint az informális szektorban dolgozók, vagyis az adót nem fizetők. Ők az ellátórendszerek hiányosságai miatt nem részesülnek nyugdíjban vagy társadalombiztosításban, ugyanakkor nem tartoznak a legszegényebbek közé sem, vagyis a legalacsonyabb rétegeknek járó szociális juttatásokat sem kaphatják meg. Ezzel saját nehézségeik mellett a társadalom egésze számára is destabilizáló tényezőként hatnak - figyelmeztet az ADB, a probléma megoldására több konkrét lépést szorgalmazva.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com