Tulajdonosa szerint terrortámadások megelőzésére szolgál a Pegasus kémszoftver

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa nem tartja felelősnek a cégét a program további felhasználásáért, miközben a Háárec című lap szerzője szerint az IT szektor sötét üzleteiről van szó."Az általunk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előz meg" - közölte Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a kémprogram védelmére kelve az egyik izraeli kereskedelmi rádió kedd reggeli műsorának adott interjúban. Hulió kifejtette, hogy vállalata nem ismeri a szoftverével lehallgatottak névsorát. Cégük megalakításakor eldöntötték, hogy csakis kormányoknak árulják terméküket, magánszemélyeknek nem.

Sőt nem is minden kormánynak, mert vannak, amelyek nem méltók ilyen eszköz használatára - tette hozzá.
   

"Az eltelt tizenegy évben 45 országnak adtuk el, viszont kilencven másik országtól megtagadtuk"- magyarázta az üzletember. "Ellentétben egy fegyverrel, amelynek értékesítését követően nem lehet ellenőrizni a használatát, nekünk vannak olyan mechanizmusaink, amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi" - fejtette ki Hulió. Felhívta arra is a figyelmet, hogy voltak olyan kormányok, amelyeknek eladták a szoftvert, majd blokkolták a használatát és abbahagyták velük az együttműködést. Mindezt egy átláthatósági jelentésben tették közzé - hangsúlyozta az üzletember.
    

Hulió szerint az izraeli szabályozás a világon a legfejlettebb a kiberellenőrzés minden kérdésében, jobb, mint Európában és külön korlátozások vonatkoznak arra, hogy ki hogyan árulhatja termékét és milyen korlátozásokat helyez el benne. "Eszközeink az elmúlt években terrorakciókat akadályoztak meg Európában, emberek tízezreit mentették meg egy európai fővárosi metró megtámadásától, amelyet néhány perccel az eset előtt sikerült elkerülni"- hangoztatta az izraeli üzletember.
    

A Háárec című újság viszont azzal vádolta az NSO-t, hogy a "rossz fiúk" oldalán áll, s a kibertámadásokat szolgáló szoftverek gyártóit az IT szektor sötét oldalának nevezte. A cikk szerint Izrael eszközeit szemlátomást arra használták, hogy emberi jogi aktivistákat, újságírókat és forrásaikat figyelemmel kísérjék, behatoljanak a magánéletükbe olyan országokban, melyeknek kétes a múltja ezekben a kérdésekben. A lap szerint sötét üzletről van szó, amely a rezsim ellenzőinek bántalmazásához, bebörtönzéséhez, sőt halálához vezethet azokban az országokban, ahol "utolsó szempont" a megfelelő jogi eljárások biztosítása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com