Tüntetők élő interjú közben nácinak neveztek egy EU-párti képviselőt

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Nácinak nevezték Brexit-párti tüntetők a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik alsóházi képviselőjét, aki EU-párti álláspontjáról közismert. Kedden az alsóház többtucatnyi képviselője a Scotland Yard főparancsnokához intézett közös levélben kérte számon a rendőrségi fellépés elmaradását.Anna Soubry a BBC közszolgálati brit médiatársaság hírtelevíziójának adott interjút hétfő este, a parlament épületével szemközti College Green parkban felállított, fedett, de nyitott oldalú kihelyezett stúdióban. Éppen arról beszélt, hogy a kormánynak milyen lehetőségei lennének, ha a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást az alsóház a jövő héten esedékes szavazáson elvetné, amikor a tüntetők csoportja "Soubry is a Nazi" skandálásba kezdett a stúdióemelvény közelében.

   
Az élő közvetítésben jól hallható kiabálást a képviselő egy ideig figyelmen kívül hagyta, majd mondat közben, visszafogottan, mosolyogva közölte: kifogásai vannak az ellen, hogy nácinak nevezzék.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: elképesztőnek tartja a történteket. "Ez lett az országunkból" - mondta. A riporter elnézést kért, és az interjú ezután folytatódott, de amikor Anna Soubry vissza akart térni a parlamentbe, a tüntetők körbevették, a törvényhozási épület bejáratáig kísérték és közvetlen közelről kiabáltak felé sértéseket, trágárságokat, miközben az incidenst többen közülük telefonjukon rögzítették.
    

A parlamentet őrző rendőrök nem léptek közbe. Anna Soubry később bírálta a rendőrséget az intézkedés elmaradásáért. A Scotland Yard hétfő este bejelentette: vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy történt-e bűncselekmény. Kedden azonban 55 alsóházi képviselő személyesen a londoni rendőrség főparancsnokához, Cressida Dickhez intézett közös levelet, súlyos aggályuknak hangot adva a parlament körüli közrend és biztonság romlása miatt.
    

A kormánypárti és ellenzéki, Brexit- és EU-párti képviselők által egyaránt aláírt levél szerint az elmúlt hónapok békés és nyugodt tiltakozásai "csúf elemmel" egészültek ki, miután "szélsőségesen jobboldali kötődésű emberek" is megjelentek a környéken, és mind gyakrabban megfélemlítő, potenciálisan törvénysértő cselekményeket követnek el képviselők, újságírók, aktivisták és járókelők ellen.
    

A levél szerzői szerint úgy tűnik, hogy a rendőrségnek és az illetékes hatóságoknak nincsenek összehangolt válaszintézkedéseik a jelenségre. Kedden a Downing Street is alig burkoltan a rendőrségi fellépés szükségességére utalt. A kormányfői hivatal szóvivője elfogadhatatlannak nevezte a történteket és kijelentette: vannak törvények a közrendet megsértők, a másokat fenyegetők megfékezésére.  
    

Az alsóházban folyó hétfő esti vitán az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselőnője, Mary Creagh is felvetette a történteteket, kijelentve: korántsem elszigetelt esetről van szó, és az incidenssel kapcsolatban felidézte Jo Cox néhai munkáspárti képviselőnő meggyilkolását. A kétgyermekes, 41 éves képviselőnőt 2016. június 16-án, egy héttel a brit EU-tagságról tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos győzelmével végződött - népszavazás előtt ölte meg három lövéssel és többtucatnyi késszúrással egy magányos gyilkos, Thomas Mair, akit még abban az évben tényleges életfogytiglani börtönre ítéltek.
    

Az ítélet indoklása szerint Mair politikai gyilkosságot követett el, és cselekedetét rasszista, újnáci, fehér felsőbbrendűséget hirdető erőszakos eszmék is motiválták. Jo Cox az EU-tagságot pártoló kampánycsoport egyik legaktívabb tagja volt a népszavazás előtt, emellett kampányolt a szíriai menekültek nagy-britanniai befogadásáért is.
    

Anna Soubry a Konzervatív Párt frakcióján belül szintén az EU-párti tábor egyik legismertebb szószólója, és aktívan kampányol a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírásáért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com