Tusk: a pokolban van egy külön hely a brit kilépéspárti kampány szervezői számára

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: A pokolban van egy külön hely azok számára, akik az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáért kampányoltak anélkül, hogy bármiféle tervük lett volna arra nézve, miként lehet ezt biztonságosan végrehajtani - jelentette ki az Európai Tanács elnöke szerdán Brüsszelben. "Ötven nap van hátra a kilépésig. Tudom, hogy még mindig nagyon sokan reménykednek a folyamat visszafordításában, és én is velük vagyok teljes szívvel, azonban a tények nyilvánvalóak. A brit kormányfőnek, illetve az ellenzék vezetőjének Brexit-párti kiállása jelenleg kizárja ennek a lehetőségét" - mondta Donald Tusk, miután Leo Varadkar ír miniszterelnökkel egyeztetett.  


"A bennmaradás ügyét ma egyetlen politikai erő sem képviseli.

Nem örülök ennek, de a tényekkel nem lehet vitatkozni" - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy Theresa May brit kormányfő csütörtökön új, működőképes javaslatokkal áll elő a rendezetlen kiválás elkerülése érdekében, valamint ismét leszögezte, hogy nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló szerződés, ahogy benne az úgynevezett ír-északír tartalékmegoldás sem.
    

Tusk rámutatott, hogy a legfontosabb cél jelenleg a kemény Brexit elkerülése kell legyen, amihez a londoni parlament elutasítása miatt holtpontra jutott folyamat felélesztésére van szükség. Hangsúlyozta, hogy a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett backstop-záradék az ír-szigeti béke fenntartásának biztosításához szükséges. "Az EU elsősorban békeprojekt, nem tesszük kockára a békét, nem határozzuk meg a lejárati idejét a megbékélésnek, ezért elengedhetetlen a pótmegoldás" - húzta alá.
    

"Nyújtsanak hiteles garanciákat az észak-írországi béke fenntartására, és akkor megbízható barátként távozhat az Egyesült Királyság" - közölte. "Egyébként azon tűnődtem, hogyan nézhet ki a pokolban azok számára fenntartott külön hely, akik a Brexit mellett kampányoltak anélkül, hogy bármiféle tervük lett volna arra nézve, miként lehet ezt biztonságosan végrehajtani" - fogalmazott Donald Tusk.
    

Szakemberek szerint az Egyesült Királyságban minden bizonnyal nagy felháborodást keltő kijelentés nem rögtönzés volt, mert azt azonnal közzé is tették az Európai Tanács elnökének Twitter-oldalán. Leo Varadkar azon véleményének adott hangot, hogy a ratifikálásra váró kiválási szerződés a "lehető legjobb megoldás", a brit belpolitika instabilitása pedig jól demonstrálja, miért is van szükség az ír tartalékmegoldásra.
    

A közös sajtótájékoztatón mindkét vezető figyelmeztetett, hogy folytatni kell a felkészülést az Egyesült Királyság megállapodás nélküli "kizuhanásának" esetére. Nigel Farage brit európai parlamenti (EP-) képviselő, a Brexit-párti tábor egyik vezéralakja azonnal reagált Tusk megjegyzésére. "A kilépés után megszabadulunk a hozzá hasonló, senki által meg nem választott, arrogáns zaklatóktól. Számomra úgy hangzik, mint a paradicsom" - írta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com