Tusk: az EU egysége és a politikai szolidaritás a legfontosabb

A legfontosabb, hogy a Brexit-tárgyalások folyamán az Európai Unió (EU) egységet mutasson, és politikai szolidaritást tanúsítson az Egyesült Királysággal - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.Tusk az EU-ból történő brit kilépéssel (Brexit) kapcsolatos tárgyalások iránymutatásait elfogadó legutóbbi uniós csúcstalálkozó eredményeiről beszámolva hangsúlyozta: az Európai Unió tagállamainak méltányosnak kell lenniük Londonnal szemben.

Tusk kijelentette: ragaszkodni fog ahhoz, hogy az Egyesült Királyság kellő előrelépést érjen el az uniós polgárok jogainak biztosítása, pénzügyi kötelezettségeinek rendezése és a brit-ír határral kapcsolatban, mielőtt megkezdenék a jövőbeli kereskedelmi megállapodásokról szóló tárgyalásokat. Hangsúlyozta: a Brexitet követően tervezett szabadkereskedelmi megállapodás nem biztosíthat ugyanolyan előnyöket Nagy-Britanniának, mint amely az EU-tagsággal jár.


Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédében kiemelte: a tárgyalások uniós előkészítése azt mutatja, hogy az Európai Unió egységes és kellően felkészült. Az unió elkötelezett a folyamatok átláthatósága iránt - tette hozzá. Juncker az uniós tagállamok egységét hangoztatva kijelentette, számos példa mutatja, hogy az Európai Unió közös erővel, közös gondolkodással és közös cselekvés által sok mindent képes elérni.


Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője felszólalásában kijelentette: a Brexit a populizmus és a hazugság győzelme, amelyek "elhitették, hogy az önző nemzeti érdekek fontosabbak a közös európai értékeknél". Aláhúzta: elengedhetetlen az Egyesült Királyság és az unió közötti szoros partneri kapcsolat az egységes piac integritása és a szabadságjogok megőrzése érdekében. Továbbá fontosnak nevezte az Egyesült Királyságban élő és dolgozó uniós polgárok, illetve az EU-ban élő brit állampolgárok helyzetének tisztázását.


"Ha még ez a fajta jogfolytonosság sem garantálható, akkor végképp kirántjuk a talajt a jövőbeni együttműködés minden formája alól" - fogalmazott a képviselő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com