Túszdráma Sydneyben

Az iszlamisták tartják fogva egy kávézó vendégeit és alkalmazottait.sydAusztrália egyik legforgalmasabb üzleti negyedében található a Lindt csokoládé egyik kávézója, amelyben ma 30 vendéget és 10 alkalmazottat ejtettek túszul iszlamisták, akik valószínűleg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi az indítékuk és követelésük a túszejtőknek, akik a kávézó ablaka elé terelték a túszokat, mintegy élőpajzsként használva őket. Két túsz olyan zászlót emelt fel, amelyen fekete alapon fehér arab betűkkel az „Egy az isten, Allah, és Mohamed az ő prófétája” felirat áll. A különböző híradások szerint, az elkövető egy középkorú, ősz szakállt és fejkendőt viselő férfi, de az sem kizárt, hogy vannak társai.

sydnA belváros érintett szakaszát teljesen lezárták. Leállt a tömegközlekedés, és fokozott a rendőri jelenlét az utcákon. Idővel pár embernek sikerült kiszabadulnia, de az kérdéses, hogy a túszejtő engedte el őket, vagy sikerült kimenekülniük. Először három férfi szaladt ki a kávézóból, majd két nő is kijutott a hátsó ajtón.

Catherine Burn, az illetékes Új-Dél-Wales szövetségi állam helyettes rendőrfőnöke elmondta, hogy először meggyőződnek róla, hogy az öt ember jól van, majd megpróbálnak információt szerezni tőlük, de egyelőre úgy tűnik, hogy senki sem sérült meg.

sydneyA rendőrfőnök hozzátette, hogy nincs közvetlen kapcsolatuk a túszejtővel. Andrew Scipione pedig azt nem erősítette meg, hogy a tettes, vagy tettesek felhívtak volna egy újságírót. Emellett olyan hír is felröppent, hogy az elkövető, vagy elkövetők pokolgépeket helyeztek el a városban.

Tony Abbott, ausztrál miniszterelnök összehívta a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését, és kijelentette, hogy súlyos incidens történt, ami miatt mindenkit meg kell nyugtatni arról, hogy az ország hatósága jól képzett, és szakszerűen fogják megoldani a kialakult helyzetet.

HostagesIbrahim Abu Mohamed, az ausztrál muzulmán közösség főmuftija azt mondta, hogy a híveket elkeserítette a túszdráma, és az ausztrál imámok tanácsával együtt elítélte a történteket, ugyanis a hasonló cselekedeteket részleteiben és egészében is elítéli az iszlám.

Ausztráliában még szeptemberben fokozták hármasra a terrorkészültséget a négyes skálán. Ez azt jelenti, hogy terrorcselekményre lehetett számítani.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com