Ügyészségi eljárás indult az Emmanuel Macron tavalyi amerikai útját szervező cégek ügyében

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Törvénytelen előnyszerzés gyanújával eljárás indított pénteken a párizsi ügyészség annak a Las Vegasban tavaly rendezett elektronikai szalon francia promóciós gálájának szervezése ügyében, amelyen az akkori szocialista kormány gazdasági minisztereként Las Vegasba látogató Emmanuel Macron jelenlegi államfő is részt vett.Az ügyészség független vizsgálóbírókat bízott meg az ismeretlen tettes ellen indított eljárás lefolytatásával. A Le Canard enchainé című szatirikus lap egyik leleplező cikke nyomán még márciusban indított előzetes vizsgálatot a párizsi ügyészség az ügyben, amelynek keretében a korrupcióellenes hivatal nyomozói júniusban házkutatást tartottak a Havas PR-ügynökségnél és a Business France állami ügynökségnél, amelyek közbeszerzési pályázat kiírása nélkül szervezték meg 2016 januárban a Las Vegas-i gálát.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



A 380 ezer euróba kerülő estre több mint több mint ötszáz személyiség és francia vállalatvezető volt hivatalos, a beszédet Emmanuel Macron tartotta. A hatályos törvények szerint egy állami ügynökségnek 200 ezer euró feletti rendezvény megszervezésére közbeszerzési pályázatot kell kiírnia. Az estet szervező Business France nevű állami ügynökség - amely a francia vállalatok nemzetközi fejlesztéseiért felelős - tavasszal elismerte, hogy közbeszerzési pályázat kiírása nélkül a Havas PR-ügynökséget kérte fel a gála megszervezésére, ugyanakkor azt is jelezte, hogy a miniszterek és kabinetjeik nem vesznek részt a beszerzési pályázataikban, azaz a Business és a Havas közötti szerződéses viszonyba nem szólnak bele.


A Buisness France akkori igazgatóját, Muriel Pénicaud-t azóta munkaügyi miniszternek nevezte ki Emmanuel Macron. "Nem lett volna értelme emiatt lemondást terveznem, hiszen én magam hívtam fel a figyelmet az eljárási hibára, én kértem a független vizsgálatot, amelyet az én kérésemre indított el a pénzügyi felügyelet" - mondta a tárcavezető első lapinterjújában június 25-én arra az újságírói kérdésére, hogy nem merült-e fel a miniszter lemondása, amikor a nemzetgyűlési választásokat követően az államfő átalakította a kormányt.


A Libération című napilap szerint a 2016 júliusában készült könyvvizsgálói jelentés megállapította, hogy "sem megrendelés, sem árajánlat, sem aláírt szerződés, sem számla" nem kapcsolható a gálaesthez. Muriel Pénicaud-t azzal is gyanúsítják, hogy a szabálytalanságot megállapító jelentést késve és csak részleteiben mutatta be az igazgatótanácsnak.


Az ügyészségi eljárás nyomán elképzelhető, hogy meggyanúsítják a minisztert, s a vizsgálat a gazdasági minisztérium volt munkatársainak szerepére is kiterjed. Az ügy márciusi kirobbanásakor Michel Sapin akkori gazdasági miniszter jelezte, hogy a gazdasági tárca nem felelős a történtekért, s a Buisness France-ra hárította a felelősséget.


A Havas PR-cég azt állítja, hogy nem követett el szabálytalanságot, álláspontja szerint a Business France-szal 2015 elején aláírt keretszerződés lehetőséget adott a gála megszervezésére közbeszerzési pályázat kiírása nélkül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com