Új belügyminisztert nevezett ki a lengyel államfő

Mariusz Kaminskit, a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert nevezte ki szerdán új belügyminiszternek Andrzej Duda lengyel elnök, a poszt a korábbi tárcavezető házelnökké választása után üresedett meg.Az 53 éves Kaminski a belügyi tárca irányítása mellett az október 13-án esedékes parlamenti választásig továbbra is felügyeli a titkosszolgálatokat. Lengyelországban a két tisztséget az előző kormány idején, 2013-2014-ben is egy személy töltötte be.

   
Az előző belügyminisztert, Elzbieta Witeket pénteken választották alsóházi elnökké a kormányzati repülőgépek használata kapcsán kirobbant sajtóbotrány miatt lemondott Marek Kuchcinski helyébe. Andrzej Duda a beiktatási ünnepségen méltatta az új miniszter kormányzati tapasztalatát, kiemelte, hogy Kaminski 2006-ban megalapította, majd több éven át irányította a lengyel korrupcióellenes hivatalt (CBA).
    

Kaminski az 1989-es rendszerváltás előtti lengyel antikommunista ellenzékhez tartozott. 1997 óta több választási cikluson át parlamenti képviselőként dolgozott. A 2015-ös parlamenti választás előtt, márciusban háromévi börtönbüntetésre ítélték, és tíz évre eltiltották a közügyektől, a CBA által 2007-ben az egyik vizsgált korrupciós ügy kapcsán szervezett provokáció miatt. Andrzej Duda 2015 novemberében elnöki kegyelemben részesítette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com