Új elnököt választott a román ellenzéki Nemzeti Liberális Párt

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Ludovic Orban volt közlekedési minisztert választotta elnökévé szombati kongresszusán a román jobbközép ellenzék fő erejének számító Nemzeti Liberális Párt (PNL).A Bukarestben tartott kongresszus küldöttei közül Orbanra több mint 3300-an szavaztak, míg az ellenjelölt Cristian Busoi ideiglenes főtitkár kevesebb mint 900 voksot kapott.

A brassói származású, 54 éves Orban szenvedélyes beszédében azt ígérte, hogy Románia legerősebb pártjává teszi a PNL-t, véget vet a kormányzó baloldallal összekacsintó álellenzékiségnek, és minden fronton közelharcot nyit azok ellen, akik ma "csúfot űznek" Romániából. Arra buzdította a párt aktivistáit, hogy követeljék a választások előrehozását, és a választók bizalmának megnyerésével segítsék kormányra a PNL-t, nem pedig az egykori USL-hez (a Szociáldemokrata Párttal kötött politikai szövetséghez) hasonló paktumok révén.


Ludovic Orban 2104-ben is megpályázta a PNL társelnöki tisztségét, de alul maradt a küzdelemben Alina Gorghiu korábbi szóvivővel szemben, aki a párt éléről államfővé választott Klaus Iohannis támogatását élvezte. Orban a PNL első alelnöke és bukaresti főpolgármester-jelöltje volt tavaly áprilisig, amikor lemondott párttisztségeiről, mivel korrupciógyanúval bűnvádi eljárás indult ellene. A PNL elnökségét azt követően pályázta meg, hogy a bíróság első fokon felmentette.


A PNL-t a tavaly decemberi parlamenti választások óta ideiglenes elnökség vezette, miután Alina Gorghiu lemondott a pártelnökségről a reméltnél lényegesen gyengébb, húszszázalékos választási eredmény miatt. A mostani PNL két ellenzéki erő - a liberálisok és a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) - összefogásából jött létre 2014-ben, a szociáldemokrata Ponta-kabinet kormányzása idején. A két párt közben hivatalosan is egyesült: az új jobbközép párt a több mint 140 éves történelmi PNL nevét és a PDL európai néppárti tagságát tartotta meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com