Új elnököt választottak a kormányzó szociáldemokraták Észak-Macedóniában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Dimitar Kovacsevszkit választották meg a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) új elnökének vasárnap este - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál hétfőn.A szociáldemokratáknak azért kellett új elnököt választaniuk, mert pártjuk október végi sikertelen önkormányzati választási szereplését követően Zoran Zaev pártelnök bejelentette: lemond a párt vezetéséről és a kormányfői posztról is. Később ezen döntését megváltoztatta, és kijelentette: az ország miniszterelnökének egyelőre mégis megmarad, hogy megőrizze az ország stabilitását.
    

Amennyiben Zoran Zaev mégis lemondana a miniszterelnöki tisztségről, helyét automatikusan Dimitar Kovacsevszki venné át mint a legnagyobb kormányzó párt elnöke. Kovacsevszki a Sitel televízióban úgy nyilatkozott, hogy akkor sem neheztelne Zoran Zaevre, ha nem mondana le, hanem kitöltené 2024-ig tartó mandátumát.
    

Vasárnap a legnagyobb észak-macedón ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) is elnökválasztó kongresszust tartott, ők újraválasztották Hrisztijan Mickoszkit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com