Új miniszterelnöke lehet Montenegrónak

Nem Milo Djukanovic eddigi kormányfőt, hanem az általa vezetett Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) alelnökét, Dusko Markovicot javasolta miniszterelnök-jelöltnek a DPS elnöksége - számolt be róla szerdán Vijesti című podgoricai napilap.

Az újság információi szerint a döntést még a párt főbizottságának is el kell fogadnia.

dusko_markovic_cdm

Milo Djukanovic nem indokolta, hogy miért nem szeretne továbbra is miniszterelnök maradni, azt viszont kijelentette, hogy a DPS-t továbbra is ő vezeti.

A DPS közleménye szerint a miniszterelnök-jelölt személye mellett a lehetséges koalíciós partnerekről is tárgyalt a pártvezetés.

Az 58 éves Dusko Markovic az előző mandátumban miniszterelnök-helyettes volt, korábban pedig vezette az igazságügyi tárcát, valamint a nemzetbiztonsági ügynökséget, illetve parlamenti képviselő is volt.

Az 54 éves Milo Djukanovic rövid megszakításokkal 29 éves kora óta, 25 évig vezette a 650 ezres lakosú, 2006-ban függetlenné vált országot miniszterelnökként vagy köztársasági elnökként. A DPS döntésének következtében ez Djukanovic harmadik visszavonulása az országos politikától.

Először 2006-ban vonult vissza, majd azért kellett visszatérnie, mert az akkori kormányfő, Zeljko Sturanovic 2008-ban súlyosan megbetegedett, és lemondott, pártja pedig őt kérte fel arra, hogy a választásokig vezesse a kabinetet. 2010-ben ismét háttérbe vonult, de a 2012-es választáson újraindult, amit azzal indokolt, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetét nem nézheti ölbe tett kézzel.

Az október 16-i parlamenti választáson a DPS a 81 fős podgoricai törvényhozás 36 helyét szerezte meg, a voksok 41,1 százalékát. Önállóan azonban nem tud kormányt alakítani, ehhez további 6 parlamenti helyre van szüksége, ezért koalíciós partnerekre szorul. Kormányalakításra - a DPS bejelentése szerint - néhány héten belül lehet számítani. A kormányalakításra a köztársasági elnöknek kell felkérnie az alkalmasnak ítélt jelöltet.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com