Új párt alakult Törökországban az államfő kihívására

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Új pártot alapított Törökországban az egykori belügyminiszter, Merel Aksener, annak reményében, hogy a 2019. novemberi elnökválasztáson kihívja a jelenlegi államfőt, Recep Tayyip Erdogant - jelentette az NTV török hírtelevízió.A 61 éves Aksener a Jó Párt (Iyi Parti) nevet viselő jobbközép párt alapító gyűlésén azt mondta: "a demokrácia fenyegetés alatt áll, a kormány joga mindennél feljebbvaló.

Az összes felmérés, megfigyelés azt mutatja, hogy a török nemzet elfáradt, az állam megkopott, a közrend megszűnt". Egyúttal hangoztatta: "a pártból többen azt akarják, hogy ne miniszterelnök, hanem államfő legyek."

    
A politikus ünnepi beszédében elsősorban az igazságszolgáltatás és az oktatás megreformálását helyezte kilátásba. Aksener 1996 novembere és 1997 júniusa között az Igaz Út Pártja (DYP) tagjaként volt Törökország belügyminisztere. 2007 augusztusa és 2015 júniusa között pedig a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) színeiben töltötte be a parlament alelnöki tisztségét. A MHP berkein belül Aksener ellenzéki csoportjának és a vezetésnek akkor váltak el végleg az útjai, amikor a pártelnök, Devlet Bahceli idén áprilisban támogatásáról biztosította Erdogant a végrehajtó elnöki rendszer bevezetését célzó népszavazáson.
    

A Jó Párt (IP) szerdai rendezvényén a 200 alapító tag mellett ezrek vettek részt. Az NTV rámutatott: az IP öt képviselő révén már jelen is van a törvényhozásban. Négyen a MHP-ből, egyikük pedig a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppártból (CHP) lépett ki a közelmúltban. Ők mostanáig független képviselőként folytatták a munkájukat, de ezentúl az IP érdekeit tartják majd szem előtt a parlamentben. A Habertürk tekintélyes török napilap ugyanakkor jelezte: ez a szám frakció alakításához nem elég, ahhoz 20 képviselői hely szükséges.
   

A párt programja szerint Aksener a végrehajtó elnöki rendszert egy éven belül a korábbi parlamentáris rendszerré alakítaná vissza, valamint 10 százalékról 5 százalékra csökkentené a parlamenti küszöböt. Törökországban 2019 márciusában tartják az önkormányzati, novemberben pedig a parlamenti és az elnökválasztást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com