Újabb 21 egyiptomi vendégmunkást hurcoltak el fegyveresek Líbiában

Újabb huszonegy egyiptomi vendégmunkást, ezúttal halászokat hurcoltak el líbiai szélsőségesek néhány nappal azután, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet líbiai ága huszonegy egyiptomi keresztény túsz lefejezésével fenyegetőzött - jelentette az egyiptomi sajtó vasárnap.

iszlám államAhmed Nasszár, az észak-egyiptomi Kafr-es-Sejk tartományban dolgozó halászok szakszervezetének elnöke szerint az érintetteket Szirt városában rabolták el a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű iszlamista milícia fegyveresei.

A Szada el-Balad című egyiptomi tévécsatorna egyik műsorába betelefonálva azt mondta, a túszok hozzátartozói csoportosan Kairóba utaznak annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a külügyminisztériumra. A külügyi tárca illetékeseit arra akarják így rábírni, hogy tegyenek meg mindent családtagjaik hollétének felderítéséért és biztonságos hazatéréséért - mondta.

A szakszervezeti vezető azt követelte az egyiptomi hatóságoktól, hogy ne adjanak ki Líbiába szóló munkavállalási engedélyeket, és az az ott uralkodó katasztrofális közbiztonsági helyzetre emlékeztetett.

Januárban több mint háromszáz egyiptomi halász menekült haza Líbiából. A líbiai forradalom előtt becslések szerint egymillió egyiptomi vendégmunkás dolgozott a szomszéd országban, így biztosítva hátrahagyott családjuk megélhetését. Sajtóértesülések szerint ma is több ezer egyiptomi tartózkodik a polgárháborús vidéken a rájuk leselkedő veszélyek ellenére.

Az Iszlám Állam líbiai ága, a Vilájat Tarábulusz (Tripoli Tartomány) csütörtökön olyan felvételeket jelentetett meg, amelyeken huszonegy egyiptomi kopt keresztény kivégzésével fenyegetőznek. A hasonló képekről már ismert narancssárga színű ruhákban, hátrakötött kézzel térdelő túszok nyakához fekete ruhás álarcosok kést tartanak.

Szombaton az egyiptomi sajtóban olyan hírek kaptak szárnyra, amelyek szerint a líbiai parlament időközben bejelentette, hogy a keresztények meghaltak. Az egyiptomi kormány azonban ezt nem erősítette meg, így a túszok sorsa továbbra is bizonytalan.

A felső-egyiptomi Minja tartományból származó koptok több tucat családtagja tartott tiltakozó akciót a fővárosban pénteken. A kairói illetékeseket azzal vádolták, hogy nem tesznek meg eleget hozzátartozóik kiszabadításáért.

Tavaly februárban hét koptot végeztek ki líbiai dzsihadisták. A közvetlen közelről agyonlőtt áldozatok holttestét egy kelet-líbiai tengerparton találták meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com