Újabb 86 ember ellen adtak ki elfogatóparancsokat gülenizmus miatt

Újabb 86 ember ellen adott ki elfogatóparancsokat pénteken az ankarai főügyészség azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei törökországi katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A beszámoló szerint a rendőrség pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó igazgatósága 52 olyan embert keres, akik a hatalomátvételi incidens után bezáratott magániskolák alkalmazottjai voltak. Közülük 36-ot már őrizetbe vettek. További 34 embert a légierővel kapcsolatos nyomozás keretében keresnek a hatóságok.

Őket az eljárások miatt korábban felfüggesztették a parancsnokságon végzett állásukból. A rendőrségnek a szervezett bűnözés felszámolásáért felelős osztálya eddig 21 gyanúsítottat állított elő közülük. Az ellenük irányuló művelet Törökország 81 tartományából 17-re terjed ki.

    
A török vezetés az 1999 óta az Egyesült Államokban élő török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016-os puccskísérlettel. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. Ankara szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába, és ebben a folyamatban a tanító egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott. Az incidenst követő első törvényerejű rendelettel 1043 gülenista magániskolát és diákotthont, 1229 alapítványt és egyesületet, 35 egészségügyi intézményt, 19 szakszervezetet, valamint 15 egyetemet bezárattak.
   

A feltételezett gülenisták elleni kormányzati fellépés a puccskísérlet óta szakadatlan, bár az utóbbi egy hónapban ilyen mértékű razzia nem történt. Süleyman Soylu török belügyminiszter legutóbbi, márciusi beszámolója szerint eddig nagyjából 511 ezer embert, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük van Gülen mozgalmához és azon keresztül az összeesküvéshez. A hatalomátvételi incidenssel kapcsolatosan jelenleg mintegy 31 ezer ember ül börtönben.
    

Törökország Gülen mozgalmát terrorszervezetté nyilvánította, így a tisztogatások nem közvetlenül csak az összeesküvőket sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést. Az isztambuli főügyészség egyik júliusi közleményében rámutatott: továbbra is a gülenista terrorszervezet jelenti a legnagyobb veszélyt az állam alkotmányos rendjének megbontására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com