Újabb bevándorlókat mentett meg az Égei-tengeren szolgálatot teljesítő román őrhajó

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Újabb ázsiai migránsokat mentett meg a román parti őrség őrhajója, amely az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) megbízásából teljesít szolgálatot az Égei-tengeren - közölte hétfőn a román határrendészet.Az eset múlt kedden történt, amikor hajnali két órakor a román hajó egy Törökország felől közeledő kisméretű gumicsónakot észlelt a görög felségvizeken. A csónakban 38 ember - 11 férfi, 10 nő és 17 gyerek - zsúfolódott össze, akik állításuk szerint Irakból, Szíriából, és Kuvaitból indultak útnak, hogy eljussanak az Európai Unióba.

Mivel a migránsok közvetlen életveszélyben voltak, és csónakjuk bármikor elsüllyedhetett volna, a román hajó felvette őket fedélzetére, majd néhány óra múlva biztonságban partra tette őket Híosz szigetén, hogy a görög hatóságok a bevándorlókkal kapcsolatos eljárásokat (egészségügyi ellátás, azonosítás, nyilvántartásba vétel, ujjlenyomatvétel) - elvégezhessék.


A román határrendészet legutóbb múlt kedden tett közzé videofelvételt a román őrhajó egy másik mentőakciójáról, amelyen az látható, amint több mint ötven ázsiai migráns egymást taposva és vízbe lökve próbál felkapaszkodni a román hajóra, feltehetően azért, mert túlzsúfolt gumicsónakjukat a török parti őrség hajója is utolérte. Az esetről kiadott kommüniké szerint ezek a bevándorlók is biztonságban elérték Híosz szigetét, a felvételből pedig kiderült, hogy a török hajó valójában segített a menekülőknek, megtámasztva csónakjukat, amíg mindegyiküket felhúzták a román hajó fedélzetére.


A román parti őrség MAI 1102 jelzésű hajója január óta vesz részt az Európába tengeri úton érkező bevándorlók felkutatásában és kimentésében az EU tengeri határait ellenőrző EPN Poseidon Sea elnevezésű Frontex-misszió keretében és ez idő alatt már több mint hétszáz életveszélyben lévő migránst mentett meg az Égei-tengeren.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com