Újabb zikavírussal fertőzöttet regisztráltak Szlovéniában

Nyilvántartásba vették a második, zikavírussal fertőzött beteget Szlovéniában - közölte a szlovén sajtó kedden.

A közegészségügyi intézet közleménye szerint a beteg külföldön fertőződött meg, és az eset nem jelent közegészségügyi veszélyt.

20160211zikavirus-moszkitolarva

Eva Grilc közegészségügyi és járványügyi felügyelő a sajtónak nyilatkozva elmondta: minden szükséges intézkedést megtettek a közelgő riói olimpiára induló szlovén sportolók és újságírók egészségének védelme érdekében, és szerinte nem kell számolni zikavírus-fertőzés veszélyével.

A zikavírussal fertőzött első beteget június elején regisztrálták Szlovéniában. A sajtó szerint a fertőzött személy Jan Klobucar, a szlovén röplabda-válogatott tagja volt, akinek csapata akkor tért haza Brazíliából, ahol a riói olimpiára készült. A szlovén röplabdaszövetség azonban cáfolta ezt a hírt.

A szúnyogok által terjesztett zikavírus különösen a terhes nőkre veszélyes. Közép- és Dél-Amerikában a legelterjedtebb, Európában csak az ezekből az országokból hazatérő turistáknál regisztrálták eddig a betegséget. Az elmúlt hónapokban a térségbeli országok közül megjelent a betegség Szlovákiában és Csehországban is. Az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban eddig összesen 700 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

Amerikai szakértők bizonyítottnak tartják, hogy a vírus mikrokefáliát, vagyis kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál. Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra.

A kórokozó Afrikából származik, először az ugandai Zika erdőben egy vemhes majomban azonosították 1947-ben, emberben pedig 1968-ban Nigériában. Egyelőre nincs védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com