Újabb német városban függesztik fel a menedékkérők befogadását

Újabb német városban függesztik fel a menedékkérők befogadását, ezúttal a szászországi Freibergben.A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió pénteki jelentése szerint az önkormányzati képviselő-testület nagy többséggel elfogadott egy indítványt, amellyel a város engedélyt kér a tartomány vezetésétől, hogy 2021 végéig felfüggeszthessék a menedékkérők befogadását.

    
Az indítványban arra hivatkoznak, hogy egyenlőtlen a járásban elhelyezett menedékkérők eloszlása, 70 százalékuk - nagyjából kétezer ember - Freibergben lakik, ami túlfeszíti a 41 ezer lakosú város integrációs képességét. Az MDR regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint Sven Krüger polgármester hangsúlyozta, hogy Freiberg továbbra is toleráns és a világra nyitott város marad, de a társadalmi munkában dolgozó civil egyesületekkel együttműködve sem bírják a terheket, így a már a városban élő menedékkérők beilleszkedése is veszélybe kerülhet.
    

A túlterheltséget jelzi, hogy az óvodákban több mint 200 férfőhely hiányzik, és több óvodában 25 és 40 százalék között van a menekültügyi rendszer keretében ellátott gyermekek aránya. Az indítványban rámutattak, hogy Freiberg az alsó-szászországi Salzgitter, Delmenhorst és Wilhelmshaven, illetve a brandenburgi Cottbus példáját követi. A három alsó-szászországi településen még tavaly függesztették fel a menedékkérők befogadását az ellátórendszerek túlterheltsége miatt, Cottbusban pedig januárban, miután több incidens és erőszakos bűncselekmény nyomán felerősödött a feszültség a helyiek és a menedékkérők között.
    

A csaknem 83 milliós Németországba a nemzetközi migrációs válság elmélyülése, 2015 óta nagyjából 1,4 millió menedékkérő érkezett. A közös terheket a tartományok között elosztó rendszer alapján Szászországnak a menedékkérők mintegy 5 százalékát kell befogadnia, míg a Brandenburgra 3 százalék, Alsó-Szászországra 10 százalék jut.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com