Újabb szigorítások jöhetnek Szlovéniában

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Újabb szigorításokra tett javaslatot a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsa a járvány terjedésének lassítására - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV) kedden.Sajtóinformációk szerint a szakbizottság tíznapos teljes lezárást javasol. Amennyiben ezt a kabinet nem fogadja el, azt kéri: 23 óráig korlátozzák a vendéglátóhelyek nyitva tartását, a sporteseményeket nézők nélkül lehessen megtartani, a közigazgatásban dolgozók számára otthoni munkavégzést rendeljenek el, a különböző összejövetelek felső létszámhatárát pedig tíz főben határozzák meg, azzal a feltétellel, hogy mindenki számára kötelezővé kell tenni a védettségi igazolást.
    

Keddre 1136 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a pozitív tesztek aránya 43 százalékos volt. A Covid-19 szövődményei miatt tíz beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 634-en vannak kórházban, 158-an intenzív osztályon. Janez Poklukar egészségügyi miniszter még a múlt héten bejelentette: ha az intenzív osztályon kezelt betegek száma 160-180-ra emelkedik, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy újra lezárásokat rendeljenek el.
    

A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 188 712-en kaptak védőoltást, közülük 1 119 181-en már a második adagot is felvették. Ez az oltásra jogosult lakosság 56, illetve 53 százaléka. A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 785 új fertőzést azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 40-en haltak meg. Kórházban 1543 beteget ápolnak, közülük 185-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 911 771-en kaptak védőoltást - a jogosultak 47, a felnőtt lakosság 56 százaléka -, közülük 1 798 141-en már a második adagot is felvették.
   

Zágráb nem tervez újabb korlátozásokat bevezetni, a hatóságok azonban szigorúbban ellenőrzik a jelenlegi járványügyi intézkedések betartását, a szabálysértőkre pedig pénzbírságot szabnak ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com