Újabb ügyben kérte Ponta feltételezett bűntársának letartóztatását a román legfőbb ügyész

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Újabb ügyben kérte a román legfőbb ügyész a Victor Ponta volt kormányfővel együtt bíróság elé állított Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásának engedélyezését - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.Victor PontaSovát ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.

Sovát csütörtökön rendőrök kísérték be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA) épületébe, ahol tudomására hozták, hogy újabb bűnvádi eljárás indult ellen, ám - törvényhozó lévén - szabadon távozhatott: csak akkor helyezhetik előzetes letartóztatásba, ha ahhoz a szenátus hozzájárul.

Victor Ponta volt pártelnökhöz és miniszterelnökhöz fűződő baráti és üzleti kapcsolatai révén Dan Sova az utóbbi években a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik legbefolyásosabb politikusának számított. A DNA tavasszal már megpróbálta elérni előzetes letartóztatásba helyezését, ám a szociáldemokraták körül kialakult parlamenti többség akkor nem engedélyezte ezt, a jobbközép ellenzék szerint azért, mert abban az ügyben Ponta is érintett volt.

A DNA szeptemberben emelt vádat Victor Ponta akkori miniszterelnök és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen egy a mostanihoz hasonló ügyben. A bíróság elé került dossziéban is állami hőerőművek szerepelnek, amelyek jogi tanácsadási szerződések alapján fizettek jelentős összegeket egy ügyvédi irodának.

A különbség csak annyi, hogy 2007-ben - törvényhozói mandátuma előtt - még közvetlenül Sova ügyvédi irodája kapta a szerződést, a pénzből pedig a vádirat szerint a választókerület parlamenti képviselőjének, Victor Pontának is juttatott.

Victor Ponta és Dan Sova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, de az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet. Sova újabb ügyében a szenátoroknak néhány napon belül szavazniuk kell arról, hogy ez alkalommal hozzájárulnak-e korrupcióval gyanúsított társuk előzetes letartóztatásba helyezéséhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com